Eszünk éhségünkben, amely természetes szükségletünk. A baj csak az, hogy egyesek a napi mozgással elégetett kalóriának a többszörösét veszik magukhoz és elkezdődik a hízás. Nemcsak akkor eszünk, ha éhesek vagyunk, hanem örömünkben, bánatunkban, izgalom vagy unalmas esetén is. Igazából bármilyen indok jó lehet arra, hogy együnk, és a legtöbbször édességhez nyúlunk. Kétségtelen, hogy szerünk édességet majszolni. Már az is örömet okoz számunkra, ha megvásárolunk egy számunkra ízletes nasit, és még inkább kielégítjük a vágyainkat, ha el is fogyasztjuk azt.

Babakorban még nem jutunk édességhez, hiszen a csecsemőknek nincs másra szükségük, mint anyatejre. Azonban maga a szopó szájmozgás is örömet okoz a babának. Pocakja ugyan nem telik meg, de mint ahogy számunkra is sokat jelent a boltban kiválasztott csokoládé, úgy a babának a szopóreflex. Kisbabaként, kisgyermekként is fontos szerepe van az ízlelésnek, a szájnak, hiszen új ízekkel, ételekkel ismertetik meg az édesanyák kicsinyeiket. De maguktól is igyekeznek minél több mindent megkóstolni, mindent a szájukba vesznek. Ha idegesek, feszültek, félnek, álmosak a kicsi gyerekek, akkor közülük sokan csak úgy képesek megnyugodni, ha a cumijuk vagy az ujjuk a szájukban van.

Mire iskolába kerülnek a gyerkőcök a cumizásról, ujjszopásról ugyan leszoknak, de találhatnak maguknak más nyugtatót, amelyhez ugyanúgy a szájukat használják, ez a körömrágás. Mások pedig előszeretettel rágcsálják a grafitceruza végén lévő radír, annak híján magát a ceruzát, vagy a toll kupakját. A gyerekek keresnek maguknak valamit, amivel csitítani tudják magukban a feszültséget. Tanórákon nem ehetnek, így a csokoládé nem megoldás.

A tinédzserkor nehéz időszak, de nemcsak a gyerekek számára, hanem a szülők, testvérek is részesülnek a problémákból, ahogy az iskolában is felszínre kerülhetnek gondok osztálytársakkal, tanárokkal, szerelmekkel. Ebben a korban a külső mindennél fontosabb a fiatalok számára. A legtöbb kamasz mást szeretne látni a tükörben. Nem is olyan ritka az étkezési zavar a fiatalok körében. A bulimia, az anorexia komoly gondot jelezhet.

Ki mit látott
Az evéshez és az édességekhez való viszonyunk attól is függ, hogy gyermekkorban milyen szokásokkal találkoztunk a családban. Az étkezési szokás nem mindenkinél egyforma. Ha az idő hiánya, vagy a családtagok különböző időben történő jelenléte miatt nem lehetséges, hogy együtt üljenek az asztalhoz, akkor mindenki ott és akkor fogyasztja el az ételt, ahol éppen kedve van. Az étkezésben nem lesz rendszer, és gyakran a legkényelmesebb megoldást választják: tévé, számítógép előtt ülve eszegetnek. Ahol ez az általános, ott a gyerkőc hamar összeköti a tévénézés és nassolás élményét, valamint azt is, hogy nem csak a konyha és az étkező az evés helyszíne. Az édes íz amúgy is közel áll a gyerekekhez, így, ha otthon is ezt láttuk, örömünket is leljük a nassolnivaló fogyasztásakor, felnőttként is élni fogunk ezzel az örömforrással.

Már életünk kezdetén is van, hogy az evés csupán örömforrásként szolgál. Valami rossz történik? Indok, a nassolásra, evésre. Jó történik? Jöhet egy csoki. Idegesség? Megoldás lehet egy kis édesség. Rövidtávon csak bűntudattal társul, hogy nem tudtuk megállni az evést, de ha ezt huzamosan folytatjuk, akkor bizony a kilókon is meg fog mutatkozni.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!