Régóta tartja magát az az elképzelés, hogy elsősorban a tapasztalat az, ami kiirtja a gyermeki ártatlanságot. Az egésznek a tragédiája pedig éppen az, hogy az ember csak akkor tudja értékelni az ártatlanságát és akkor kezd el igazán vágyakozni utána, amikor már rég elvesztette.

Az ártatlanság eredeti értelmében erkölcsi fogalom, és a bűntől való mentességet jelenti, a gyermeki létre vonatkoztatva inkább egyfajta naivitást értenek alatta. Manapság rendkívüli módon megnőtt az ártatlanság ázsiója, ami a kultúrafogyasztási szokásainkat is alaposan átrendezte.

Az ártatlanság ellentéteként a tapasztalásról eddig úgy beszéltünk, mintha az csak rossz lehetne. Pedig nem feltétlenül. A felnőtté válás tehát nem rossz dolog, ám a tapasztalatok megszerzése sokszor fájdalommal jár. Semmi nem öregít olyan gyorsan, mint a szív megkeményedése, tartja egy angol közmondás.

Ha az ember pusztán a tapasztalatainak az összessége lenne, akkor a nehéz körülmények között felnőtt, sokat látott embereknek semmi esélyük sem lenne az életben. Sőt semelyikünknek sem lenne. Ahogy múlnak az évek, úgy válnánk egyre boldogtalanabbá. És bizony vannak olyanok, akikkel ez így is történik. Másokkal viszont nem, ami azt jelenti, hogy él még bennük az a gyerek, aki egykor képes volt a boldogságra.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:lelkielet.hu/nlcafe.hu