Jump to content

Valóban másként látja gyermekét egy túlsúlyos szülő?

2017. 03. 06. 15:04

Az elhízás egyre gyakoribb probléma, és már a gyermekeket sem kíméli. Egyes kutatások szerint, a túlsúlyos szülők, másként látják gyermekeiket, és későn veszik csak észre ha az elhízás problémája a gyermeknél is jelentkezik.

Egy amerikai kutatás szerint, a túlsúlyos édesanyák jelentős része nem veszi észre, hogy gyermeke is duci. A kutatásban résztvevők fele érezte úgy, hogy nincs a kicsi súlyával semmi baj, pedig volt. Az átlagos testtömegű szülőknél sokkal kisebb volt a tévedési arány.

Ki határozza meg, hogy mikor van egy gyermek jó húsban és mikor kövér? Vagy éppen sportosan vékony, esetleg már kórosan sovány? A testömeg index megmutatja, hogy mi lenne a gyermek korának és magasságának megfelelően a legideálisabb testsúly. A gyermekorvosnál az általanás vizsgálatok során szintén kiderülhet, ha egy gyermek túlsúlyos, vagy éppen sovány.

Minden szülő más-más súlyt tart még normálisnak, és más súlynál kezd el aggódni afelől, hogy a gyermek esetleg elhízik. Természetesen minden szülő a saját gyermekét látja a legszebbnek, még akkor is, ha van rajtuk néhány kiló súlyfelesleg. Kisebb gyerekeknél a jelentős mennyiségű túlsúly később egészségügyi problémákat, és hormonális problémákat is okozhat. Ilyenkor nem árt odafigyelni, kideríteni, hogy nem áll-e pajzsmirigy vagy egyéb egészségügyi probléma a hízás hátterében. Ha a túlzott édességfogyasztás és a mozgásszegény életmód miatt hízik a gyermek, akkor sporttal és a cukrok visszafogásával orvosolható a probléma.

Az Egyesült Államok egyik kutatócsoportja annak próbált utána járni, vajon mi okozza azt, hogy a felesleggel kínlódó anyukák egy részének gyermekei is kövérebbek a kelleténél. Hiszen a helyzet előidézője lehet genetikai, társadalmi (pl.nem megfelelő étkezési szokások), esetleg pszichés alapú. A St. Louis-i Washington Egyetem kutatói 230, testtömegével küszködő szülőt vizsgáltak, akinek 3-5 év közötti gyermeke van. A túlsúlyos édesanyák 41 %-a vélte úgy az átlagnál jóval húsosabb gyerekéről, hogy teljesen egészséges. Mindössze minden ötödik duci mama látta ducinak a valóban elhízott gyereket. A válaszadók 3 %-a túlbecsülte gyermeke súlyát,vagyis a duci szülők jelentős része nem látja problémásnak gyermeke többlet kilóit, és csak néhányan gondolják gyermeküket kövérebbnek annál, mint ami a valóság. A kutatók megállapítása szerint, az átlagos testtömeg indexű emberek körében sokkal kisebb a gyermekük méretbeli problémáit alulbecsülők aránya.

A kutatók arra is kíváncsiak voltak, vajon a gyerekek evés közben néznek-e televíziót. Hiszen a többlet kalóriabevitel ilyen esetekben adódhat abból is, hogy a gyerek nem figyel oda az evésre, illetve teste jelzéseire étkezés közben. Mint kiderült, nem feltétlenül ez áll a háttérben, hiszen a válaszadók 60%-a mondta azt, hogy sosem, vagy nagyon ritkán kapcsolják be a tévét evés idején. A kutatás szerint, az elhízást nem a túltápláltság okozza, igyanis a szülők jelentős része nem kényszeríti rá a gyermekre az utolsó falatokat.

A súly alulbecsülésének ilyen nagy aránya valószínűleg abból adódik, hogy nagyon homogén volt a minta. Abban az esetben, ha a ducikon kívül nagy számban lettek volna átlagos testalkatúak is a kikérdezettek között, vélhetően már másként alakulnak az arányok. A kutatás szerint, akiknek súlyproblémáik vannak, kevéssé figyelnek fel saját maguk. Ez pedig igaz ezen szülők gyermekeire is.

(Forrás: lelkielet.hu, hirado.hu l Kép: pixabay.com, flickr.com)