Jump to content

Így őrizheted meg a párkapcsolat tüzét!

2017. 08. 12. 15:37

Bizonyos idő elteltével, még ha a szerelem nem is múlik el, a párkapcsolatok átalakulhatnak, megváltozhatnak, a kezdeti tűz és szenvedély, ha nem figyelünk oda könnyen kihűlhet. Mit tehetünk annak érdekében, hogy kapcsolatunk hosszasan megőrzizze a kezdeti varázsát?

Kezdjétek együtt a napot!

Minden reggel szebben indul, ha párod karjaiban ébredhetsz. Kelljetek fel legalább 10 perccel korábban, így jut majd idő összebújva ébredezni. Ugyanilyen jót tesz a reggeli csók, valamint, ha közös reggeli mellett megbeszélitek milyen napnak néztek elébe. Sokan elrontják a kapcsolatukat azzal, hogy elrohannak egymás mellett, és rutinszerűen két gyors puszi kíséretében indulnak reggelente munkába.

Ha a reggelt együtt indítjátok, az estéteket is zárjátok közösen. Remek program megbeszélni egy kellemes vacsora, és egy pohár bor mellett, hogy mi történt veletek a nap folyamán. A testnek és a léleknek is jót tesz, ha a stresszes, szorongós, fárasztó és kimerítő nap után kedvesünk társaságában megnyugszunk és pozitív energiákkal töltődünk fel. Van néhány fontos dolog, amire azonban az ilyen beszélgetéseknél is érdemes figyelni. Ha a párod külön nem kéri, ne adj neki tanácsot, ne akard terelgetni a saját véleményed, elképzeléseid alapján. Legyetek mindig figyelmesek, támogatóak, együttérzőek. És mindig hallgassátok meg mindkettőtök mondandóját.

Mondd ki, hogy mennyire szereted!

A jó kapcsolat alapja, ha a felek minden nap tudtára adják párjuknak, hogy mennyire szeretik őt, ez lehet egy apró meglepetés, egy érintés, egy kedves gesztus, vagy konkrétan a „szeretlek” szó használata, párodnak bizonyára jól fog esni a szeretetnyilvánítás bármely fajtája.

A gyakori ölelés fontos!

Csókoljátok és öleljétek meg egymást, amikor csak lehet! Ha minden reggel csókkal és öleléssel kezdődik a nap, és minden este ugyanezzel zárul az hosszú távon is pozitívan hat majd kettőtök kapcsolatára.

Heti legalább egy randi jár nektek!

Minél több időt tudtok közösen eltölteni, annál jobb. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy az évek múltával megelégednek az otthon közösen eltöltött idővel. Pedig néha nem árt kiszakadni a megszokott környezetből. Szervezzetek randit, nosztalgiázzatok a közös helyeiteken, így nem csak a lángot lobbanthatjátok fel újra, de a régi szép emlékeitek is felszínre fognak törni.Menjetek el sétálni, kirándulni, üljetek be valahová egy sütire vagy egy italra, és beszélgessetek! Ha nem beszélgetünk rendszeresen a párunkkal, akkor könnyen ellaposodhat a kapcsolat.

Bátorítsd párod!

A legfontosabb támasz, mentsvár és a legőszintébb kritikusunk a saját párunk. Ahhoz,hogy egy kapcsolat működőképes maradjon fontos, hogy fogadjuk el szerelmünket a jó és rossz tulajdonságaival együtt, támogassuk, erősítsük, biztassuk a lehető legjobb tudomásunk szerint.Ha folyton csak kritizálod a párodat, vagy nem szánsz kellő figyelmet és időt arra, hogy meghallgasd, ne lepődj meg, ha előbb-utóbb keres valakit, aki megteszi helyetted.

 

(Forrás: lelkielet.hu l Kép: pixabay.com)