Jump to content

A munkára fordított idő mesterszintű monitorozása

2016. 03. 01. 16:02

Anthony Trollope úgy gondolta, szükségtelen – és nem is tanácsos – napi három óránál többet írni. Ő lett a történelem egyik legtermékenyebb regényírója, miközben teljes állásban dolgozott a Brit Postahivatalban.

Anthony Trollope úgy gondolta, szükségtelen – és nem is tanácsos – napi három óránál többet írni. Ő lett a történelem egyik legtermékenyebb regényírója, miközben teljes állásban dolgozott a Brit Postahivatalban. Fél hatkor felébredt, kávéval felélénkítette magát, majd fél órán át az előző napi munkáját olvasta, hogy megtalálja a megfelelő hangvételt. Ezt követően két és fél órán keresztül írt, miközben az asztalra helyezett órán figyelte az időt. Arra kényszerítette magát, hogy negyedóránként 250 szót írjon le. A biztonság kedvéért számolta a szavakat. „Arra jöttem rá, hogy a 250 szó pont olyan szabályosan jött, mint ahogyan az óra járt – nyilatkozta. Ezzel a tempóval, mire a reggelihez ért 2500 szónál járt. Nem várta el, hogy mindennap így legyen – időnként voltak üzleti kötelezettségei vagy rókavadászatra ment –, viszont minden héten elért egy kitűzött célt. Minden regényéhez készített egy munkabeosztást, jellemzően heti tízezer szóval, és erről naplót vezetett.

– Ebbe a naplóba mindennap beírtam, hogy hány oldalt haladtam, így ha bármikor tétlenebb voltam egy-két napig, ennek a tétlenségnek a feljegyzése bámult rám a füzetből, és keményebb munkára ösztönzött, hogy pótoljam a hiányt – magyarázta. – Így ott volt előttem a lajstrom, és ha valamelyik héten nem megfelelő számú oldalt teljesítettem, az bizony szúrta a szemem, egy kudarcos hónap pedig fájdalmat okozott.

Szálka a szememben. A pszichológiai szakirodalomban nem találunk semmit, ami ennyire érzékletesen fogalmazná meg az önmegfigyelés hatását. Trollope a korát megelőző társadalomtudós volt. Írási technikájának az imént bemutatott feltárása azonban, mely csak halála után kiadott önéletrajzában olvasható, hosszú időre tönkretette írói hírnevét. A kritikusok és írótársai – különösen azok, akik nem tudtak határidőre dolgozni – meghökkentek ettől a technikától. Hogyan dolgozhat egy művész időre? Hogyan lehet az ihletet precízen ütemezni és ellenőrizni? Trollope azonban az önéletrajzában már megjósolta ezeket a kritikákat.

Trollope teljesítménye rendellenes volt – kevesen tudnak 1000 szóból valami jót alkotni egy óra alatt –, és még ő maga is hasznát láthatta volna, ha időnként lassít (és levág ezekből a 250 szavas szakaszokból). Mégis olyan mesterműveket írt, mint a Barchester Towers és az Így élünk most, miközben nagyon jó életet élt. Amíg más írók a pénz miatt aggódtak és azon gyötrődtek, hogy késve adják le a fejezeteiket a kiadóiknál, Trollope sikeresen haladt előre és mindig elkészült határidő előtt. Mire valamelyik sorozatregénye megjelent, rendszerint legalább még egy regénye elkészült és gyakran kettő vagy három már kiadásra várt.

Trollope órája és naplója a tizenkilencedik század korszerű eszközei voltak és megfeleltek az író céljainak. De tételezzük fel, hogy papír és ceruza helyett számítógéppel dolgozik. Tételezzük fel, hogy egy átlagos napon a szószámláló programján kívül még tizenhat különböző programot kell használnia, és napközben negyven különböző weboldalt megnéznie. Tegyük fel emellett, hogy napközben 5,2 percenként félbeszakítja valamilyen azonnali üzenet.

Szüksége lett volna egy új eszközre, például a Rescue Time-ra (Takaríts meg időt!), egy olyan programra, amely a számítógép használatának minden másodpercét követi. A felhasználó jelentéseket kap arról, hogy pontosan hogyan tölti az idejét – amivel gyakran lehangoló szembesülnie. Az előző bekezdésben bemutatott számítógép-használati adatokat több százezer fogyasztó viselkedésének az átlagából számolta ki a Rescue Time. Tony Wright, a Rescue Time alapítója meglepődött, amikor azt látta, hogy napjának majdnem a harmadát azzal tölti, amit ő az „információs pornó hosszú farkának nevez”, azaz a fő munkatevékenységéhez nem kapcsolódó weboldalak látogatásával. Egy ilyen weboldal-látogatás általában csak néhány percig tartott, de naponta összesen két és fél órát tettek ki ezek a látogatások.

Az ilyen nyomon követés néhány ember számára orwellinek hangozhat, de ez a Szilícium-völgy egyik legdinamikusabban növekvő iparága. Az okostelefonok és más eszközök népszerűsége miatt az emberek egyre több időt töltenek ezekkel az eszközökkel. És minél több időt töltenek el velük, annál inkább arra használják ezt a kapcsolatot, hogy megfigyeljék a saját viselkedésüket: mit esznek, mennyit sétálnak, mennyit futnak, hány kalóriát égetnek el, hogyan változik a pulzusuk, milyen hatékonyan alszanak, milyen gyorsan működik az agyuk, hogyan változik a hangulatuk, milyen gyakran szeretkeznek, mi befolyásolja a költekezésüket, milyen gyakran hívják fel a szüleiket és milyen hosszan halogatnak.

(Forrás: Forrás: Roy F. és John Tierney:Akaraterő, Fotó:pixabay.com)