Jump to content

Aki másnak vermet ás…avagy a Karma törvénye

2016. 07. 22. 13:30

Életünk során tetteink mind ok-okozati összefüggésben vannak egymással. Az, ahogy cselekszünk kihat a jelenünkre és jövőnkre is egyaránt.Bizonyára feltetted már magadnak a kérdést,hogy megérdemelted-e, ami veled történt? Vagy miért épp veled történt meg az adott esemény? Ezekre a kérdésekre a karma törvénye adhat választ.

Mint a legtöbb kézzel foghatatlan, már-már misztikusabb „fogalmat” – jelen esetben a karmát illetően – , az emberek véleménye megosztó. Van, aki egyenesen elutasítja, mondván ez csak mende-monda és valójában nem létezik a karma, mások azt gondolják, valóban létezik, cselekedeteink befolyásolják és a későbbiekben életünkre a korábbi tetteink alapján lesz hatással.

Van,aki úgy gondolja a karma egyfajta büntetés, a korábbi cselekedeteink miatt, azonban ez a gondolat téves, hiszen a karma törvényének lényege, hogy akár jót, akár rosszat cselekszünk, minden tettünknek meg lesz a maga következménye. A karmánk ugyanis rendületlenül követi minden érzésünket, gondolatunkat és az ezek által befolyásolt döntéseinket, tetteinket.

A karma szó szanszkrit eredetű, tanítást, tapasztalást jelent, mely a saját fejlődésünket segíti elő. Arra ösztönöz minket, hogy véghez kell vinnünk a nekünk rendeltetett feladatokat.A karma törvénye szerint az,ahogyan a nekünk rendelt feladatokat véghezvisszük mindent elárul rólunk,a későbbiekben minden cselekedetünknek meg lesz a következménye, illetve minden ami történik körülöttünk és velünk az ennek okán történik.

Röviden összefoglalva, akármit is csinálsz, az a jövődre nézve hatással lesz, aszerint,hogy jól vagy rosszul cselekedtél-e.

A törvény szerint, akarva és akaratlanul is bevonzhatjuk életünkbe a dolgokat. Több jó cselekedettel,nagyobb az esély a jó dolgokra, ezzel ellentétben, ha valaki negatívan cselekszik, számíthat valami negatívumra a saját életében is.

A karma törvényét leginkább egy tükörhöz hasonlíthatnánk, amelyben látjuk magunkat,valamint gondolataink és tetteink következményét.A törvény nem csak azt mondja, hogy tetteink mindig következményekkel járnak, de azt is kimondja,hogy a karma segítéségvel fejlődhetünk is. Hiszen visszatükrözi azt is,hogy mely területeken szorulunk még fejlődésre. Pl, ha valaki irígy, a karma törvénye olyan helyzeteket fog teremteni,ahol pl. valakinek adakoznia kell, vagy megosztani valamit, amit más körülmények között egyedül birtokolna.

Sokan úgy gondolják a karma megyezik a végzetünkkel. Az egyéni sorsunk születéskor előre elrendeltetik, azonban a karma nem maga a sors, a karma egy vezérfonal, ami folyamatosan nyomon követ minket, és helyes vagy helytelen tetteink következményeképp hatással van életünkre, különféle utakra vezet.

A karma a hasonlót vonzza a hasonlóval, ha jól cselekszünk számíthatunk pozitív eseményekre, ha rosszat, akkor valami kedvezőtlen tényező lesz életünkre negatív hatással. A karma folyamatos egyensúlyt teremt életünkben, hiszen mindig váltakoznak a jó és rossz periódusok.

A karma törvényére abszolút illik a mondás, miszerint „Ki mint vet, úgy arat”. Minél több jót cselekszünk életünk során, annál kedvezőbben alakul majd a sorsunk. Hiszen bevonzzuk magunkank a jót.

A karma törvénye tehát arra figyelmeztet, legyünk mindig kellően megfontoltak, és igyekezzünk arra törekedni,hogy jó szándékkal cselekedjünk, hogy a jövőben ezáltal minél több pozitív élményt tapasztaljunk meg.Ha az ember erre tudatosan odafigyel, élete a helyes mederbe terelődik. A karma törvénye szerint igyekezzünk kárörvendés, rosszindulat, harag, düh, bosszúvágy nélkül élni, pozitív életszemlélettel tekintsünk önmagunkra és embertársainkra egyaránt.

(Forrás: lelkielet.hu;karma.lap.hu l Kép:spiritual-knowledge.net)