Ha nő vagy, akkor talán a saját életedből is ismerős, hogy egy film, egy fotó, egy hangulat, egy dal, a gyermeked ölelése, egy gondolat a szeretteidre, lényegében bármi képes könnyeket csalni a szemedbe. Amikor a közelünkben sír valaki, akkor szociális érzékenységünktől függ, hogyan reagálunk arra. Nagyon sokan nem tudnak a nyilvános sírásra úgy reagálni, hogy odamenjenek a zokogó emberhez. Inkább elfordítják a fejüket és mennek tovább. Talán még el is ítélik vagy legalábbis nem értik, hogyan lehet képes valaki az utcára vinni az érzelmeit.

Már a gyermekeiknek azt mondjuk, hogy ne sírjon. A kicsi gyerekek között meg lehet különböztetni az érzékenyebb típusú gyerkőcöket, akik sokszor sírással reagálnak történésekre, helyzetekre. Mi pedig azonnal azt mondjuk nekik, hogy hagyják abba a sírást, ne sírjanak. Amelyik gyermek pedig tényleg nem sírós, ám valami miatt mégis elered a könnye, annál inkább el akarják fojtani a sírását. De miért? Azaz nagyjából mindenki úgy nő fel, hogy megtanulja érzelmeit valamennyire elfojtani.

Nemcsak a sírást igyekszünk magunkba fojtani, hanem más érzelmeket is. Gyermekkorban ciki lehet, ha mások megtudják azt, hogy valaki szerelmes az osztály- vagy iskolatársába. Azt is kinevezhetik, akit bizonyos helyzetben elsírja magát. Lehet, hogy egy ilyen történés után csúfolni fogják, állandóan felhozzák majd azt, hogy gyenge, bőgős.

Mire felnőtté válunk, már rutinunk alakulhat ki abban, hogyan kell mindenféle érzelmeinket visszafogni, csak azért, hogy megfeleljünk az elvárásoknak. Amíg igyekszünk mindenkinek kedvezni, tetszeni, már szinte profivá válunk az érzelmeinket elrejteni, elfojtani. Ez a profizmus azonban nem szünteti meg a lelkünkben zajló harcokat, fájdalmakat. Nemcsak a lelkünkben marad meg a fájdalom, de az elménket is mérgezzük, hiszen attól, mert igyekszünk nem tudomást venni dolgokról, még léteznek, belül tombolnak.

A nők sokkal többször pityergik el magukat, mint a férfiak. Nem hobbi ez, hanem a feszültségoldás egyik, tipikusan női technikája. Ugye mennyire ismerős? Félrevonulunk, hogy senki ne lássa könnyhullatásunkat. Az erős nők nem sírnak. Miért ne sírnának? És a férfiak? Ugyanúgy létjogosultságuk a sírás, mint a nőknek, pedig ha a nők sírásával nem tudnak mit kezdeni, akkor ez halmozottan igaz, ha egy férfit látunk sírni. Márpedig mindenkinek légjogosultsága a saját érzelmeit megélni.

Ha tombol bennünk a sírhatnék, tényleg érdemes elvonulni, ha nem szeretnénk, hogy más lássa, de ne tartsuk vissza. A sírás visszafojtása a feszültség halmozódásával jár és ezentúl a fizikai tünetek formái is megjelenhetnek életünkben, úgymint fejfájás, rossz alvás, rossz hangulat. Tekinthetünk a sírásra úgy, mint saját terápiás módszerünkre, amelyért orvoshoz sem kell járnunk, ráadásul ingyenes. Egy kiadós sírással mintha megszabadulnánk minden gondunktól, pedig valójában semmi érdembeli nem történt. Vagy mégis? Hatalmas feszültségtől szabadulhatunk meg. Szabad a sírás!

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!