Jump to content

Hogyan élsz most, és mit látsz meg?

2020. 01. 27. 19:00

Felidézhetjük a múltat, és a jövőről is gondolkodhatunk. A nagyobb behatással már így is csak a jövőre vagyunk. Annak alapjait a jelenben tehetjük le.

Sok időt és energiát mégis veszélyes a múltra vagy a jövőre fecsérelni. A múltban történt események azok, amelyre már semmilyen hatásunk nincs, de fordítva igen. A múltbéli történések még a jelenben is hathatnak ránk. A feszültség, a lelki béke érdekében szükséges lehet elvarrni a szálakat, lezárni egy ügyet, és azzal magunk mögött tudni. Ám az, hogy állandóan a múltban éljünk, veszélyes. Nosztalgiázni persze jó, mindenki teszi is. A jövőbe nem látók – mi vagyunk többen – már a jelenben sokat tehetnek azért, hogy befolyásolják azt. Hiába nem látják pontosan az utat, amely oda vezet, egy-egy lépéssel nagyban lehet befolyásolni, hogyan alakul a későbbiekben az életünk.

Élj a jelenben! Halljuk sok helyről. Nem véletlenül kapjuk ezeket a bölcsességeket. Olyannal érdemes foglalkoznunk, amit tudunk befolyásolni, amire van hatásunk. Ez a jelen. A múltra nézve már elveszítettünk minden irányítási lehetőséget, esetleg szépíteni lehet a történteken (mondjuk egy bocsánatkéréssel, megbocsátással, segítséggel), a jövőt pedig tudatosan vagy tudat alatt is a mederbe lehet terelni. A jelen azonban az, amit meg tudunk tölteni tartalommal.

Sokan azonnal rávágják azt, hogy de a mókuskerék, amiben vagyunk (hétköznap munka, hétvégén az otthoni teendők pótlása, elvégzése) nehéz feltölteni olyan tartalommal, amely a szívünknek, lelkünknek és a testünknek is jó. Napjaink nagy részét a munkára koncentrálva a munkahelyünkön töltjük, estére, kicsavart állapotban már csak vagyunk. Hogyan tölthetnénk fel a napjainkat számunkra is kedves, tetsző tartalommal?

Mindenki ehhez hasonló életet él, munka, család, lavírozás és egyensúlyozás annak megtartásáért, hogy egyik ne menjen a másik rovására. Mégis fel kell fedezni apró örömöket, szépségeket magunk körül. Méghozzá a jelenben.

Rohanó világunkban számos szépség mellett elmegyünk anélkül, hogy észrevennénk. Pedig mindenben ott rejlik a szépség, csak rá kell találnunk. Kezdjük azonnal a természettel. Ez az a közeg, amely eredendő, mindig létező, mindig segítő és szép. Még akkor is, ha az emberiség letiporja. Az élet ott is újrakezdődik, ahol úgy tűnik, hogy nem alakulhat ki semmi. Vedd észre, hogy mi van körülötted. A legtöbbünkre jellemző, hogy úgy megyünk el minden szépség mellet, hogy teljesen természetesnek vesszük, így rá sem bagózunk. Minden évszak tartogat szépséget. A mostani elkápráztat a dér, a zúzmara mintáival, játékaival, és alig várjuk a tavaszt.

Aki képes meglátni az újat, és minden szépet maga körül, az nemcsak amiatt várja az enyhülést, hogy ne fázzon, hanem a rügyek kitörése, a virágok földből való kibújása a szívét is megnyitja. Olyan őserő szabadulhat fel, amely bennünk lakozik, csak teret kell engedni annak.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)