Jump to content

Nem lesz, ha nem csinálsz magadnak

2018. 08. 26. 19:00

Nem vagy egyedül, amikor azt érzed, hogy napjaidat teljesen felemésztik a teendők. Habár jó érzés letudni és magunk mögött hagyni feladatokat, azok újra termelődnek, míg úgy érezzük, hogy nincs időnk igazán élni.

Az nem lehet, hogy az élet csupán annyi legyen, hogy oktatási intézmények padjaiban ülve tanulunk, majd a felnőtt világba érve ezt a helyet azonnal a munka foglalja el, és talán onnan távozunk el az élők sorából. Van idő, amikor sokkal erélyesebben ráeszmélünk arra, hogy micsoda mókuskerékben taposunk. És nincs időnk arra, hogy élvezzük az életet. Egy idő után hiábavaló, egyhangú körforgásnak érezzük az életünket.
Nos, panaszkodhatunk is arra, hogy semmi másra nincs idő, csak a feladataink elvégzésére, de nem is lesz, ha ezen a szinten megállunk.
Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, de számomra kifejezetten kielégítő tud lenni, amikor meg tudok oldani egy feladatot. Lehet, hogy nem is olyan komoly megpróbáltatás volt az, inkább csak az időmet nehezen szakítottam arra, hogy végrehajtsam. Ha egy ilyen sallangot ki tudunk iktatni dolgaink közül, már nagyon jó érzés. Még mindig nem ott tartunk akkor sem, hogy a hobbinknak is hódolhassunk. Több időre lenne szükségünk. A napok huszonnégy órája adott, és abból is csak kicsivel több, mint a felét vagyunk ébren, így ebbe szükséges belepasszírozni minden elvégzendőt. Az idő beosztásának javát a munkahely megoldja, hiszen napjaink nagy részét ott töltjük. Az alvás előtti, otthon töltött szabadidővel pedig ügyesen kell gazdálkodnunk. Ha netalán lenne is üresjárat az életünkben, annak betoldása is hamar meg szokott oldódni ahelyett, hogy magunkra fordítsuk azt a kis időt.
Felejtsd el, hogy a házimunkához mérsz dolgokat, hiszen az egy olyan véget nem érő munkafolyamat, amelyet bármikor tudsz folytatni, és sosem érzed úgy, hogy készen van. Olykor félre kell tenni az otthoni kötelességeinket is azért, hogy a szabadidőnknek helyet tudjunk szorítani az életünkben. Ez nem azt jelenti, hogy halomra kell állnia a szennyes ruhának, a mosatlannak, és a porba már rajzolni lehet a bútorokon. Egyszerűen csak arról van szó, hogy valószínűleg a házimunka mindenképp rád marad, tehát, ha egy nappal eltolod annak elvégzését, se a lelkedben nem tesz kárt, és az otthonod látképében nem eredményez olyan nagy változást (főleg, ha folyamatos és rendszeres a takarítás). Az így kialakított szabadidő pedig nem önzőség. Tőled függ az, hogy mire használod fel: pihensz vagy hobbidnak hódolsz. Ez nem jutalom, hanem kijáró, magadra/magatokra fordítandó idő. És hogy hogyan tudod kicsikarni magadból a szabadidődet?

Megtanulsz nemet mondani. Szuper dolog segíteni másoknak, de jogod van olykor a szamaritánus személyiséged levetkőzni, és azt mondani, hogy bocsánat, de nem érek rá. Az emberek ugyanis hozzászoknak ahhoz, hogy rád mindenben számíthatnak. Csak bízni lehet abban, hogy ezt a sok jótéteményt visszakapod, de erre egyáltalán nincs garancia. Sokan éppen az ellentétjéről tudnak beszámolni. Nem vagy tehát se gonosz, se kevésbé segítőkész, ha olykor elutasítod a segítségkérést. Hogy megoldható legyen a szabadidő megteremtése, ezeket tedd:

  • állj ellen a kéréseknek, mondj nemet;
  • ne engedd, hogy szabadidőd felett mások uralkodhassanak;
  • határozz meg legalább egy órát magadnak egy napodból;
  • ne csak határozd meg azt az időszakot, hanem úgy időzítsd magadban, mintha fontos tárgyalásra mennél;
  • csináld okosan, könnyíts az életeden (hogy maradjon a szabadidőre is kapacitás, tegyél olyanokat, amellyel időt spórolhatsz és azt a pihenésedre fordíthatod).

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: capitalbusinesshub.co.uk, theodysseyonline.com, blogs.dal.ca)