Jump to content

Jó vagy, de ebben neked kell először hinned

2018. 12. 18. 17:00

Tarthatjuk magunkat szerencsésnek és kevésbé szerencsésnek. Talán mindenre van némi ráhatásunk, mégis sokszor érezzük úgy, hogy a sorsunk irányítja az életünket.

Az életben az egyensúlyra törekszünk. Szeretnénk boldog párkapcsolatot, mert amíg annak hiányát érezzük, addig lehet bármekkora vagyonunk, mégsem teljes a boldogságunk. Aztán, amikor a magánéletünk is révbe ért, talán a munkahelyünkön érezzük kevésbé a stabilitást. Az életünk minden egyes szegmense kihatással lehet a másikra. Ha például boldogtalanok vagyunk a magánéletünkben, az kihathat az egészségi állapotunkra és a munkahelyen sem biztos, hogy jól teljesítünk. A munkahelyi viszály, vagy egy komoly betegség pedig ugyanúgy megtépázhatja a kapcsolatunkat.

Az életünk egyensúlyára törekedve egyértelmű, ha kibillenünk ebből az állapotból, amikor csalódunk a szerelmünkben, véget ér a kapcsolatunk, mert nem működött megfelelően, esetleg a munkahelyünkről küldenek el. Bármilyen negatívum ér, a rossz történésekkor sokszor hibáztatjuk magunkat azért, ami megtörtént.

Egy olyan kapcsolatban, amelyikben mi mondtuk ki a végét, talán azzal ostorozhatjuk magunkat, hogy nem adtunk bele mindent, vagy nem adtunk esélyt. Egy kapcsolat, amelyben nem vállalják fel egymást a felek, elvesztegetett időnek tűnik. Akkor biztos, ha nem ez a vágya mindenkinek. Egy ilyen viszony olyan érzést kelthet a másik félben, mintha nem lenne arra alkalmas, hogy vele nyíltan mutatkozzanak. Arra pedig a legtöbben vágyunk, hogy olyan párkapcsolatban élhessünk, ahol a szerelem, az elfogadás a mérvadó. Ha ez nem így van, a párunk családja nem tud elfogadni minket, vagy a mi családunk részéről ellenzik a kapcsolatot, akkor meginoghat az önbizalmunk.

Rossz annak átélése, hogy a párunknak nem tudunk megfelelni, és az is rossz, ha a családunk nem nézi jól a románcot. Mély nyomot hagyhat bennünk.

Életünk során akár több szakítást vagy akár válást is átélhetünk. Nem könnyű egy ilyen magánéleti mélypont után összekaparni magunkat, mégsem maradhatunk a padlón. Ahogy mondani szokták, annyi egyedülálló ember van a világban, valahol a mi párunk is közte van. Ezt könnyű mondani azoknak, akik biztonságban érzik magukat szerelmük oldalán. Ám az ilyen, földre kényszerítős mélypontok ismertetik meg velünk azt, hogy mennyire erősek is tudunk lenni. Erősebbek, mint az gondolnánk. Talán senki nem látja, hogy mennyire összezuhanunk otthon, egymagunkban, és ez így van jól, de az emberek közé már magunkat összeszedve merészkedünk. Amikor hiszünk abban, hogy minden okkal történik velünk és körülöttünk, akkor azt is könnyebb elfogadni, hogy a kapcsolatnak azért kellett véget érnie, mert nem egy az utunk. Ha ezt még megspékeljük azzal a gondolattal, hogy hisszük, többre vagyunk érdemesek, akkor könnyebben vészeljük át a nehézséget is. Természetes, hogy megvisel egy kapcsolat lezárása, de tényleg egy új kezdet lehetőségével kell számolnunk. Ha ez így van, akkor nyitottak maradunk az életre, a jóra, az újra, és előbb vagy utóbb tényleg ránk fog köszönteni a szerencse. Ehhez azonban az kell, hogy bízzunk önmagunkban, tudjunk és akarjunk is egyedül boldogok lenni.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)