Körbe vehet a szerető és összetartó családunk, lehetnek igazán jó barátaink, a magány érzése mégis szoríthatja szívünket és lelkünket. Megélhetünk olyan személyes tragédiákat, amelyben a környezetünk is osztozhat, átérezhetik a fájdalmunkat, de istenigazából csak mi tudjuk, hogy mennyire összeroppantott a történés. Jól esik a másoktól érkező figyelem, szeretet, kedvesség, ennek ellenére egyedül érezzük magunkat. Sőt lehet, hogy éppen erre a magányra vágyunk, és elvonulunk mindenki elől. Talán még ilyen esetben önmagunktól is szeretnénk visszavonulni. A szerelmi élet hanyatlása igazán vissza tudja vetni az embert, ha abba sok időt, energiát és érzelmet ölt bele. A viszonzatlan szerelem is legalább olyan mardosó. A vágyott egyedüllét csak addig örömteli és élvezhető állapot, amíg abban megtaláljuk, és jól érezzük önmagunkat, elkap a szabadság kellemes érzése. Váratlanul törhet ránk annak az érzése, hogy mégiscsak jó lenne valakivel megosztani az életünket. Talán még olyan kósza gondolatok is keringhetnek az agyunkban, hogy értéktelenek vagyunk, amiért éppen nincs társunk, vagy valamit rosszul csinálunk, hogy akár már évek óta egyedül élünk.

Volt idő, amikor 25-30 évesen egészen mást jelentett egyedülálló nőnek lenni, mint manapság. A mai világban ez se nem csoda, se nem elítélendő, míg korábban már kikiáltották vénlánynak és agglegénynek. Ma máshogy élünk, és a negyvenesen vállalt első gyermek sem vált ki közfelháborodást.

Akik még a harmincas éveikben is szingliként élik az életüket, nem mutogatnak rájuk ujjal. Talán saját maguk választott életforma az egyedüllét, a kényelem megőrzése és az alkalmazkodástól való tartózkodás érdekében. A régi korokban mást jelentett egyedülállónak lenni. A nem szép, vagy a házasságra alkalmatlan nők és férfiak maradtak egyedül, de a családon belüli szerepük fontos volt. Ráadásul a vénlányok és az agglegények rendszerint családjukkal éltek, tehát nem voltak magányosok, csupán nem volt társuk. 

A mai értelemben vett szingliség szintén társtalanságot jelent, mert az önálló életvezetés mellett nincs senki, akivel megossza gondját, baját. Természetesen lehetnek jó barátok és megértő családtagok a szingli közelében, de otthon, egyedül maradva a magányt is megtapasztalhatja.

A szingliség egy olyan jelenség, amelyről még nincs sok tapasztalat az emberiségnek, azaz nem tudjuk pontosan, hogy milyen következményekkel járhat. Még a felmérések sem adnak teljesen tiszta képet arról, hogyan élnek a tartósan szinglik, mert egy-egy kutatásba bevonva őket, nem biztos, hogy százszázalékosan azt mondják el, amit a valóságban megélnek.

A választott és a sors adta szingliség lehet a sors csapdája. Amíg valaki önként választja az egyedüllétet, nem tudhatja, hogy mit hoz a jövő. Talán lekési saját boldogságát. Mire elérkezettnek látja az időt arra, hogy kapcsolatot és családot alapítson, már nem lesz jelölt. Minél több időt tölt az ember egyedül, és ahogy telnek az évek, annál több megszokás alakul ki, és aki az alkalmazkodásban nem jeleskedik, az esetleges kapcsolatépítés egyes stádiumában megrekedhet.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!