Kerti kakukkfű, mezei kakukkfű, vadkakukkfű, démutka, vadcsombor és tömjénfű – ezeken a neveken régóta ismerjük az egyik legősibb gyógynövényt, a kakukkfüvet.

Mióta használják gyógyításra?

A történetírók szerint Mózes dúsan termő kakukkfűvel találkozhatott a Hóreb-hegyén, és a mezopotámiai receptkönyvekben is felbukkan, sőt olaját Egyiptomban is előszeretettel alkalmazták a halottak mumifikálására, annak fertőtlenítő hatása miatt.
A rómaiak Vénusz növényének tekintették: az asszonyok illatosításra, arcpirosításra használták, míg a katonák erejük fokozódását várták a belőle készült fürdőtől. Gyógyítottak is vele: köhögéscsillapítóként, emésztésserkentőként és bélféregűzésre használták.

Mire jó?

Később jótékony hatásai miatt évszázadokon át alkalmazták megfázások, köhögések, torokfájások és egyéb légúti megbetegedések kezelésére, de épp így az emésztés serkentésére is. Elterjedt fertőzések elleni gyógyszer, széles körben (különösen a szegények között) használt antibiotikum volt. Járványok idején a lehető legtöbbet fogyasztották belőle.

Mára a téli hónapok kevéssé használt, ám mégis fontos immunerősítője lett, légúti betegségek esetén érdemes elsőként a kakukkfűvel próbálkoznunk. Ihatunk teát, alkoholos tinktúrát, de illóolajos-mézes köptetőt is készíthetünk. Nagyon jó összetevője a mellkasi bedörzsölőnek, a gyerekek téli immunerősítésére heti egy alkalommal kakukkfüves fürdőt is készíthetünk. Kiváló fűszernövény is, így ételeinkbe rendszeresen belefőzhetjük.