Az életünk folytonos változás, hiszen pici babából kisgyermekké, majd nagyobb gyermekké növünk. A tinikor teljes változást hoz mind fizikailag, mind a lelkületben, gondolkodásban és felnőtté érünk. Ezzel nincs vége, felnőttként is változunk, még a nevében is ezt jelzi a változókor, és természetesen folyamatosan öregszünk.

Kritikus időszak a kamaszkor, amelyet mindannyian átélünk a felnőtté váláskor. Egészséges fizikumú, szemléletű, önálló, független, céljait megvalósító, erővel teli fiatalt szeretnénk a kezeink közül kiengedni, mert bár fájdalmas elengedni őket, de mégiscsak az az élet értelme, hogy a gyermekeink különálló életbe kezdjenek bele.

A kamaszkorban történő változások nemcsak a testben, hanem a lélekben is zajlanak. A fiatalok keresik önmagukat és helyüket a szűkebb és tágabb környezetükben. Hangulatuk emiatt és a hormonoknak köszönhetően is változékony lehet. Az azelőtt folyton mosolygó gyermekből egyre komolyabb, már-már komornak tűnő kamasz válhat. Főleg a szűkebb családtagok érzékelhetik ezt a változást. Észrevesszük. Logikus, mert együtt élünk, de ez nem jelenti azt, hogy ezt folyton az orra alá kell dörgölni, hogy mindig olyan búval bélelt. Tudjuk be a tinédzserkornak. Lehet akkor éli meg első szerelmi csalódását, visszautasítását, és talán saját magával is haragban lehet időközönként. Tanúsítsunk tiszteletet felé, segítsük a minél gördülékenyebb felnőtté válását és tudassuk vele, hogy mindig számíthat ránk.

A kicsi gyermekeknek az elsődleges védelmező közeg a család, azon belül is leginkább a szülők. Ez a tinik életében megváltozik. Az elsőszámú közeggé a barátok válnak. Talán még a titkokat is inkább a hasonló korú, hozzájuk nagyon közel álló barátokkal osztják meg. Ezen nem szabad szülőként megsértődni. Nem könnyű megemészteni azt, hogy az egykor mindenbe ránk számító tinink, most a barátoknál talál ugyanerre a segítségre, de bízzunk abban, hogy visszatalál hozzánk is, és a nagyon fontos döntésekben a szülők segítségét ugyanúgy kérik, mint barátaikét.

Kamaszkorban a gyerekek elveszíthetik a kapcsolat egy részét a szüleikkel. Az útkeresésük lényege, hiszen próbálkoznak önállóan döntéseket hozni, cselekedni, de olykor vissza kell kanyarodniuk a gyökereikhez. Szülőként mindig a háttérben kell állnunk készenlétben, de el is kell engedni a kezüket, hogy életrevaló fiatalokká válhassanak. Ez nem azt jelenti, hogy minden közös tevékenységről le kell mondani. Keresni kell olyan alkalmakat, amelyek örömet jelentenek a szülőnek és a tininek is. A közös tevékenység során pedig tudatosítani érdemes, hogy nemcsak a szülő tud segíteni a gyermekének, hanem fordítva is. Amikor aktuális, meg kell osztani vele, hogy tisztában vagyunk azzal, mennyi értéke van, milyen büszkék vagyunk rá. Ha kérdez, válaszoljunk. Ha mondja, hallgassuk meg. Ha választ vár, válaszoljunk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!