Életünk jelentős állomásai sok esetben nemcsak minket érint, hanem a családot is. A baba születése előtt olyan távolinak tűnik, hogy az anyuka visszaálljon a munkába, de bizony hamar eljön ez az idő.

Van, aki kénytelen ideje korán visszaállni a munkába azért, hogy a gyermekvállalás a karrier útját se állja. Másnak egyenesen a megélhetés miatt szükséges a korai visszaállás. Ha addig is kalandosnak élte meg egy anya a mindennapjait, ezután még inkább számíthat arra. A babás mindennapokat felváltja a rohanás, az állandó logisztika, a munkával járó stressz. De ez nemcsak az anyára van hatással, hanem a gyermekre, a baba-mama kapcsolatra is.

Régen volt már az, hogy a gyerkőc első három évében vagy még tovább, háztartásbeliként a nő feladata a gyermekek nevelése, gondozása és a háztartás vezetése volt. Ma már gyakran szükség van az édesanya keresetére is, pláne, ha egyedül kényszerül nevelni gyermekét. De még a normál felállású családban is szükség lehet a mindkét szülőtől érkező bevételre.

Magam is olyan gyermek voltam, akit már 5 hónaposan bölcsődébe adtak, mert a kényszer úgy hozta. Vagyis inkább a lehetőség. Anyukám azt mondta, hogy próbáljuk meg, és ha nekem, mint csecsemőnek menni fog a bölcsi, akkor visszaáll dolgozni. Ez történt.

Az biztos, hogy a gyerekeknek mindkét szülő közelségére és törődésére szükség van, mégis életük első szakaszában leginkább az anyától függenek. Ekkor alakul az erős kötődés kettejük között, amely jövőbeli befektetés. Az ugyanis, amit ebben a korai szakaszban tapasztal a baba, a későbbi személyes kapcsolatainak alakítására is erős hatással lesz.

Vannak olyan anyukák, akik pengeélen táncolva vágynak vissza a munka világába, hogy az addig megteremtett egzisztenciáját és/vagy pozícióját el ne veszítse, ugyanakkor gyermeket sem azért szült, hogy ne foglalkozzon vele. Ez a kettős teher nagy nyomásként nehezedik az édesanyákra akkor, amikor újból munkába állnak.

Sok esetben hallom, hogy az anyát jobban megviseli, ha a gyerkőc bölcsődés vagy ovis lesz. Két gyerekes anyukaként nekem semmi rossz érzésem nem volt, amikor a kislányom némi szeparációs szorongással, de belépett a bölcsi kapuján. Nem volt jó látni azt, hogy sír, de jól tudtam, hogy amint nem lát, meg is nyugszik. Gyermeknek gyermek a társasága és felvidulva, boldogan járt bölcsődébe, óvodába.

Először rossz anyának véltem magam, amiért nem sírok együtt a kicsimmel, aztán rájöttem arra, hogy valójában ezek az anyukák azért gyengültek el, mert úgy gondolták, hogy egy szakasz lezárult a gyermekükkel való közös életükben. A másik ok pedig valószínűleg az volt, hogy újból munkába kell állni, és nem tudnak majd annyit a kicsivel foglalkozni. Ez a lelkiismeret-furdalás kényszeríthet ki könnyeket.

Egyelőre még kutatásokkal sem sikerült bizonyítani, hogy a dolgozó anyák gyermekeinek lelke jobban sérül-e, mint azoknak a gyerekeké, akikkel otthon tud maradni az anya. Ami azonban fontos lehet, hogy a munkába való visszatérés időzítése jó legyen. Ha ez túl korán történik, akkor minden bizonnyal nem tud olyan mély kapcsolat kialakulni baba és mama között, mintha állandóan együtt lennének.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!