Jump to content

Szerelmi vágykeltők, avagy a legismertebb természetes afrodiziákumok II.

2017. 08. 28. 18:54

A testi vágyak fokozásának lehetőségei iránti érdeklődés és próbálkozás az emberiséggel gyakorlatilag egyidős. Ez természetes is, hiszen a nők és férfiak legfontosabb feladatainak egyike a fajfenntartás, amihez a táplálkozás és a szexualitás elengedhetetlenül szükséges.

Bécsben már 1624-ben elmarasztaló tanulmány jelent meg a kakaóról, ugyanis az italt a „szenvedélyek fellobbantójának” tartották.

A mai táplálkozástudományi ismeretek és fejlett kutatási módszerek segítségével viszonylag könnyen kimutatható, hogy van-e alapja a több évezrede létezı hiedelmeknek, babonáknak. Az egészséges szexuális étvágyhoz szükség van a szexuális mőködést befolyásoló hormonok és szervrendszerek, az érrendszer, az emésztőrendszer, az idegrendszer kiegyensúlyozott, egészséges mőködésére, valamint a lelki egészségre, lelki harmóniára.

Az tudományosan már régóta bizonyított, hogy a szexuális élet nagyrészt a hormonok mőködésének függvénye, amelyek fehérjékből (aminosavakból) épülnek fel. Éppen ezért olyan táplálkozással, amelyben tudatosan figyelnek az elfogyasztott ételek megfelelő mennyiségő és minıségő fehérje-összetételélre, a meghatározó hormonok mőködése, így a szexuális aktivitás is fokozható. Ezért tulajdonítanak vágyserkentő hatást a különféle tengeri halaknak, osztrigának, kaviárnak, homárnak, sajtoknak, bizonyos csonthéjasoknak (dió, mogyoró, mandula), tejtermékeknek, tojásnak. Bizonyított az is, hogy vannak olyan élelmiszerek, amelyek a húgyúti és ivarszerveket erősítő, vagy a központi idegrendszernek a szexualitásért felelő régióit izgató anyagokat tartalmaznak, illetve fokozzák a szexhormonok termelését. Ide soroljuk a nagy zink-, magnézium-, foszfor-, kálium-, kalcium-, vas-, és A-vitamintartalmú zöldségeket, gyümölcsöket, gyógynövényeket, főszernövényeket, tejtermékeket, egyéb élelmiszereket. Például a petrezselyem elsősorban nagy káliumtartalmának köszönhetıen serkentőleg hat a vesék, illetve a vizeletkiválasztó-rendszer egészségének mőködésére.

Éppen ezért fogyasztása javallott, különösen azoknak a férfiaknak, akik merevedési problémákkal küzdenek, mivel a petrezselyem apiol tartalma révén izgatólag hat a paraszimpatikus idegrendszerre, jelentős értágulatot okoz, így erősíti a merevedési reflexet. A legújabb kutatások szerint , a görögdinnyében található magas citrullin (aminosav) hasonló hatást fejt ki, mint a potenciazavarokat kezelő szerek. Az egészséges szexualitás csak egészséges immunrendszer mellett létezik. A védekező rendszert az életfontosságú vitaminokat és ásványianyagokat tartalmazó élelmiszerekkel tudjuk erősíteni. A sok vitaminnal és ásványianyaggal rendelkező zöldségeknek, gyümölcsöknek jelentős antioxidáns, azaz védő hatásuk van. Az ételekben lévő ásványianyagok és vitaminok jótékonyan segítik leküzdeni a fáradékonyságot is, növelik a szellemi aktivitást, aminek hatására nő a szexuális kedv. Ide tartozik többek közt a zeller, petrezselyem, spárga, padlizsán, görögdinnye, banán, citrus-félék, avokádó, vöröshagyma, szezámmag. Az erek rugalmassága, tágulékonysága szintén befolyásolja a nemi aktivitást, a merevedés idıtartamát, illetve az orgazmuskészséget. Épp ezért olyan élelmiszerek tudatosan fogyasztása is javasolt, amelyek kifejezetten az érrendszerre hatnak.

A Ginkgo biloba, a gyömbér, a fokhagyma, a bors, borsikafő, fahéj hatására a vér a nemi szervekbe áramlik, a véredények fala kitágul. A fokhagymának az érfalak védelmén túl számos egészségvédő hatása van. Az ókori görögök és rómaiak hittek a fokhagyma testi erőt növelő hatásába, de a magyarok is csodaszerként tekintettek rá a múltban.

A növényi főszerekben lévő illóolajok, egyéb összetevők szintén hozzájárulnak az erek kitágulásához, a vérkeringés fokozásához. Ilyen hatású főszerek, főszernövények például a fahéj, szegfőbors, chili, sáfrány, rozmaring, gyömbér, koriander, ánizs, szerecsendió, borsos menta, továbbá a méz. Az idegrendszer kiegyensúlyozott mőködése szintén jelentősen befolyásolja az egészséges szexualitást. A zellerben található esszenciális olaj például kifejezetten nyugtató hatással bír az idegrendszerre. A bazsalikom nyugtatólag hat az idegrendszerre, és csökkenti vagy megszünteti a fejfájást is. A füge, a Ginkgo biloba fokozza a koncentrációt. A kedélyállapotra ható, más néven pszichotróp élelmiszer-alkotóelemek segítik a szexuális ráhangolódást, javítják a hangulatot. Ebbe a csoportba tartoznak a koffein és teobromin tartalmú ételek, élelmiszerek.

A kakaóban, így a kakaót tartalmazó csokoládékban lévı teobromin boldogságérzetet és megelégedettséget kelt. Casanova például szívesebben ivott egy csésze forró csokoládét, mint egy pohár pezsgıt. Montezuma azték uralkodó pedig csokival kínálta azokat a lányokat, akiket el akart csábítani. Vagy gondoljuk a „Csokoládé” című filmre, amelyet áthat a csokoládé erotikája. A vaníliarúd tele van hangulatfokozó illóolajjal. A bódító hatású szerek, mint például az alkohol és egyes feszültségoldó gyógynövények a központi idegrendszer mőködését befolyásoló hatásukon keresztül gerjeszthetik a nemi vágyat.  Az alkohol serkentő hatásáról már Shakespeare is írt, méghozzá bölcsen figyelmeztetve „fölgerjeszti a vágyat, ám lerontja a teljesítményt”.

Tehát csak mértékkel fogyasztandó, ami teljesen egybeesik az orvosi irányelvekkel is. Hosszabb távon ezek az „ajzószerek” inkább csökkentik a nemi mőködést, és károsítják az egészséget is, ezért rendszeres alkalmazásuk ellenjavallt. Egy ilyen anyag írásánál, ahol a téma szerteágazó volta miatt a teljességre csak törekedni lehet, mégsem tehetjük meg, hogy a tudományos érveken túl nem beszélünk a vágyak és a boldogság elérésének lelki oldaláról. Mert az egészséges szexualitáshoz, és a szeretkezés által okozott testi-lelki kielégülés megéléshez épp úgy elengedhetetlen az egészséges, kiegyensúlyozott lélek. A léleknek szükséges feltételeket néha nehezebb megadni, mint elfogyasztani egy vágyfokozó spárgakrémlevest, mert sokan vagy nem tanulták meg ennek lehetıségeit, vagy nem tartják fontosnak alkalmazni, amit megtanultak. A megfelelő ráhangolódás elengedhetetlen kellékei közé tartoznak a nyugtató vagy éppen bódító illatok, az érzéki zene, a sejtelmes fények, a megfelelő hőmérséklet, a szépen megterített asztal, a hangulatos, tiszta helyiségek, a másik fél iránt tanúsított figyelmesség, kedvesség, megértés, szeretet, szerelem. Gyakorlatilag ugyanezeket a gondolatokat tükrözi egy amerikai táplálkozástudományi professzor mondása, ami leegyszerősítve így szól: „A jó étel és a szex tulajdonképpen olyan, mint a kulcs és a zár, ráadásul mindketten az emberi szükségletek alapvető forrásai. A jó érzéssel elfogyasztott étel kiszabadítja a szexualitás elzárt területeit. S hogy ezek után mi a titok? Nem mindig az a lényeg, hogy mi az, amit elfogyasztunk, hanem sokkal inkább az, hogyan készítjük és hogyan tálaljuk.

(Forrás: lelkielet.hu, mdosz.hu l Kép: pixabay.com)