Jump to content

Ex és szex

2018. 05. 19. 19:00

Elengedni nehéz valakit, ha egykor annyira szerettük. Minden ember más, így a kapcsolatok is különfélék lehetnek, ebből adódóan a szakításokra is más a jellemző. A szakítás okától és az elválás minőségétől is függ, hogy mennyire élik meg nehezen azt a párok.

Oka van annak, hogy egy pár a szakítás mellett dönt. Olykor csak az egyik fél érzi úgy, hogy a kapcsolatnak véget kell vetni, mások esetében ez közös megegyezés eredménye lehet. Amikor túl sok seb, sok fájdalom után véget ér egy hosszabb civódás, akkor felszabadító érzés lehet, hogy végre pont került a történet végére, de ha nem így van, akkor nehézzé válhat az egymástól elválás. Ilyenkor még az is az eszünkbe juthat, hogy jó lenne még egy meghitt együttlét. Csak azért, hogy ez legyen az utolsó emlék, amire egymásból megmarad.

Az egykor szenvedélyes és mély szerelem eltűnése után nagyon nehéz elengednünk a párunkat. Elengedni azt, aki hozzánk tartozott, mindennapi életünk része volt, olyanokat tudott rólunk, mint senki más, persze hogy nehéz kiereszteni kezeink közül. Még akkor is, ha már a szerelem inkább csak barátsággá szelídült, mindkét fél számlájára sok hiba és negatívum is írható, és közösen jutottak el a szakításig, fájdalmas és gyötrelmes lehet a másik elengedése. Azonban ha már eljutottatok arra a szintre, hogy mindketten úgy látjátok a legjobbnak, ha külön folytatjátok az utatokat, akkor nem szabad visszafordulni és belemenni abba, hogy még egy utolsó együttléttel megkoronázzátok a szakítást. A néhány percnyi élvezet csak megnehezíti a szakítást. Nemhogy csillapítaná az elválással járó fájdalom mértékét, hanem akár megsokszorozhatja azt.

A szakítás, ha már együttélés után történik, felfogható életmódváltásnak is. Ahol egykor együtt voltatok, most megváltozik minden, és egyedül megy tovább az élet. Ha nem villámcsapásként ér a szakítás, és nem is hatalmas drámával ér véget a kapcsolat, akkor jellemzően úgy igyekszünk lebonyolítani ezt a nehéz szakaszt, hogy legyen átmenet. Ha arra törekszünk, hogy az elválás lassabb és így minél kíméletesebb legyen, beférkőzhet a búcsúszex.

Van abban valami irreális, hogy az a két fél létesit testi kapcsolatot, aki éppen elutasítja a másik társaságát. Normál esetben ugyanis testi vonzalom hatására történik meg az együttlét, de azok a párok, akik már épp a különválás küszöbén állnak, miért kezdenek újból bele?

A búcsúszex nevében is benne van, hogy ez egyfajta elköszönés attól, akivel akár éveken keresztül egy párt alkottunk. Még a kapcsolat minden hibáját is felelevenítve eljöhet az a pillanat, hogy ragaszkodunk az exhez, az egykori közös élethez, a múlthoz. Ez az érzés összezavarhat minket és hajlamosak vagyunk olyat megtenni, amivel tisztában vagyunk, hogy vissza nem csinálhatjuk a dolgokat, de még akár ártunk is magunknak. Ám valakinek ez lehet épp az a pillanat, ami megerősíti a döntést, és segíti a továbblépést. Ilyenformán a búcsúszex tehát elsülhet jól is, amikor csak megerősödünk döntésünkben, de sajnos sokan megtapasztalják annak fájdalmas oldalát, amikor elbizonytalanodnak, és vissza szeretnék kapni régi életüket. Csakhogy, ha egy kapcsolat eljutott már erre a pontra, akkor nagyon nagy orvoslásra lenne szükség ahhoz, hogy újra működjön. Ehhez pedig mindkét félre szükség lenne.

A szakítás után bármilyen kecsegtető az a pillanat, hogy újra egymásra találjatok, még ha csak arra az egy alkalomra is, ne engedd meg magadnak a csábítást. Mérlegeld, hogy mit szeretnél a másiktól, az élettől. Ha már érzelmileg elszakadtatok egymástól, akkor a búcsúszex felesleges lelkitusa neked és az exnek is.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | pixabay.com, terryburnham.com, powerofpositivity.com/képek)