Társadalmi beidegződést észben tartva igyekszünk életünket élni, így a normát követve, beleolvadva a környezetünkbe éljük az életünket. Elvárásoknak kell megfelelnünk bármerre is vagyunk, a munkahelyen ugyanúgy, mint a családi életben is. A párkapcsolati elvárások ma már talán szabadabbak, mint korábban voltak, azonban még a legtöbbünk ma is a hagyományos szerepeket tartja normának. Nemcsak azért, mert így látjuk elfogadhatónak, jónak, hanem belénk van kódolva, hiszen szüleink és egyéb felmenőink esetében is ezt láttuk.
Abban is van egy norma, hogy az udvarlásban, a kapcsolat kezdeti fázisában mi számít normálisnak. A régi hagyományra épülően elfogadhatóbb, ha a férfi indítja az ismerkedést, nem pedig a nő, habár régen is volt olyan, hogy a nő megszegte ezt a rítust. Mégis napjainkban is az általános az, ha a férfi kezdeményez. Egyre többször hallhatunk olyat, hogy a nő szedi fel a férfit. Sőt, akár nevetségessé teheti magát az a hölgy, aki túl sok kört fut a férfiért, mindhiába.
Semmilyen írott szabály nincs arra nézve, hogy a párkapcsolatban csakis a férfiak kezdeményezhetnek, ám a nők többsége erre vár. Csakhogy ma már olykor ezt a nők teszik meg, és van is olyan férfi, akinek tetszik ez a belevalóság. Egyre többször a nő kezdeményezi az ismerkedést, a kapcsolat alakítását, és működőképes is, de csak leheletnyi szintig. A férfiak szeretik, ha okos nő módjára finom jelzéseket használ a férfi felé. Finom, de attól még határozott jelzések ezek, amelyeket a férfi radarjával befog, azonban nem azt érzékeli ebből, hogy túl sok, és visszataszítóvá válik. Csak éppen annyi jelet sugároz a nő, hogy azzal felkeltse a férfi figyelmét. Nem olyan intenzív jelszórás ez, hogy a kiszemelt hím kiesik szerepéből, elveszíti szerepének lényegét. Ha a férfiak úgy érzik, hogy a nők túlságosan rámenősek, azzal inkább kiábrándítják azt a felet, akit meg szeretnének hódítani.

Ha a nő kezdeményez, azt nagyon okosan kell tennie. Pengeélen táncolunk akkor, ha mi akarjuk magunkra vonni a figyelmet, hiszen a csábítás és a nyomulás vékonyka határán kell egyensúlyoznunk ahhoz, hogy felkeltsük az érdeklődést, de erőszakosságunkkal ne riasszuk el a férfiakat. A túl hűvös ugyanúgy visszataszító lehet, mint a túlságosan erőszakos és rámozdulós, hiszen ezek inkább férfias tulajdonságok, mintsem nőiesek. Az ilyen megmozdulások pont ezt az érzést keltik a férfiakban is, persze, hogy meghátrálnak. A férfi legyen férfi, és ne a nő.
A nő legyen érzéki. Mutasson magából, de ne túl sokat. A nő vesse ki hálóját, de ne túl egyértelműen. A férfiak vadászok, így csalit kell bevetni. A nő legyen elérhető, de ne legyen könnyű préda. Az elérhetetlenség, a hűvös magatartás csak egy darabig csábító a másik nem számára. Ha zárt ajtókat találnak, máshol próbálkoznak, a nő meg marad saját börtönében. Ám azzal sem tudnak mit kezdeni a férfiak, ha a nők túl korán behódolnak.

Egyre gyakrabban udvarolnak és kezdeményeznek a nők, azonban még mindig érvényben van az a kódolás, hogy a nőnek kell az udvarlás és a férfiak lételeme a vadászat, csábítás. A bátran kezdeményező nők férfias hatást váltanak ki. Márpedig férfias férfira van szükségünk, a férfiak pedig igazi nőre vágynak. Hagyjuk meg az udvarlás és kezdeményezés tradícióját is az erősebb nem képviselőinek.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!