A szingliség lehet választott állapot, és alakulhat az ember élete úgy, hogy egyik kapcsolatból a másikba tántorogva sem találja meg az igazit. Amíg rátalál az igazi szerelemre, társra, addig az egyedüllétnek azt a fajtáját választja, amelynek igyekszik minden előnyét kihasználni. Vagyis nem kesereg azon, hogy egyedül van, hanem programokat szervez, amelyen új emberekkel ismerkedhet meg. Nem okoz számára túlságosan nagy gondot és fejtörést, hogy egy eseményen egyedül jelenjen meg, és kihasznál minden lehetőséget arra, hogy családjával, barátaival tölthessen minőségi időt.

Milyen sokan érzik magukat magányosnak annak ellenére, hogy párjuk van. Hányan élnek úgy egymás mellett, hogy már rég belefáradtak a kapcsolatukba, de nem engedik el egymást, mert a közösen felhalmozott vagyont nem tudnák vagy nem is akarnák megfelezni, vagy pedig a gyerekekre hivatkozva élnek inkább egymással úgy, mintha idegenek lennének. Sokan ehelyett inkább az egyedüllétet választják, amelyben természetesen nem mindig csak az öröm vegyül, hiszen kiszolgáltatottabb és nehezebb lehet az élet egyes területe, azonban az új kibontakozására csak így látnak lehetőséget.  És vannak azok, akik egy ideje már egyedül vannak, de abban semmi szépet, jót nem látnak. Belefásulnak az egyedüllétbe, a múlton rágódnak, fáj nekik a jelen és a jövőt sem boldognak képzelik el. Nos, ők a magányosok.

Ez az egyedüllét az, amit nem akar az ember, amit utál, és szenved benne. Egy jól működő kapcsolatban is szükségünk van arra, hogy kicsit egyedül lehessünk, elhúzódhassunk, a párunktól külön töltsünk időt. Ez jól eső magány, mint ahogy az is, ha egy rossz kapcsolatból úgy szakadunk ki, hogy annál még az egyedüllét is jobb.

Arra mindenkinek szüksége van, hogy időnként kicsit kettesben lehessen önmagával. A munkahelyen, egyéb társasági közegünkben annyi inger érhet, hogy jól esik a csend és a nyugalom. Az egyedül töltött órák után felfrissülve térhetünk vissza mindennapjainkba. Ha azonban tartósabban fennáll az egyedüllét, akkor is feltalálhatjuk magunkat, és még jól is eshet, de az ember előbb vagy utóbb vágyik a meghittebb, intimebb kapcsolatra. Hiányozni kezd a szerető ölelés, a meghitt beszélgetések, a szerelem, az odaadó szeretet. Ha ez az érzés átbillen egy határon, akkor a kezdetben örömként megélt egyedüllét átvált magánnyá, amely viszont lelki és akár fizikai tünettel jelentkezhet. A magány például gyengítheti az immunrendszert. Minden problémára egyedül reagálni, azt egyedül megoldani megterhelő. Egy idő után még a kis dolgok is naggyá növik ki magukat, emiatt sokkal inkább feszültek leszünk szinte bármi miatt. Ennek hatására a szervezet is reagál. Gyulladások léphetnek fel a szervezetünkben, könnyebben válunk beteggé. És persze a szívünkre veszünk mindent. Csakhogy a szó szoros értelmében, így a tartós egyedüllét, amely semmi örömet nem ad, még inkább a betegségek felé terelhet. A magányosok egy része depresszióban szenvedhet, hiszen nincs senki, aki ki tudná rángatni apátiájukból. A magány el is lustíthat, mert nem találunk arra okot, hogy elmenjünk szórakozni, ha nincs kivel. Miért mennénk bárhová, ha nincs kivel? A magányos emberek nemcsak a külsejükkel foglalkozhatnak kevesebbet, hanem a belső értékeinkkel is. Nincs kinek megfelelniük, és egyre inkább leépülhetnek mind fizikailag, mind pedig szellemileg.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!