Mindenki vágya, hogy megtalálja másik felét. Azt az embert, akivel jóban és rosszban is együtt tudnak maradni, mindezt úgy, hogy igazán szeretik egymást. Mindenkinek vannak apró kis szertartásai, hóbortjai, amelyek biztonságot adnak rohanó világunkban. Ezek egy kicsit (vagy nagyon) felerősödhetnek akkor, ha sok időt volt kénytelen egyedül tölteni az ember. Aki jó ideig egyedül élt, társ nélkül, talán félhet is attól, hogy mi lesz, ha megtalálja a párját.

A szerelem vakságát már említettük, és tényleg így van ez. Kicsit más szemüvegen látjuk párunkat a kapcsolat legelején. A rózsaszín köd leereszkedésével reálisabbá válik minden, így felszínre kerülhetnek olyan tulajdonságok és szokások is, amelyekről eddig nem is vettünk tudomást. Aztán egyszer csak megjelennek, ott lesznek. Úgy az arcunkba vág a felismerés, hogy még fel is dühít. Mindig így hagyta a wc ülőkéjét? Szándékosan rakja fordítva a wc papírt a tartóba? Miért lép rá a tiszta szőnyegre sáros cipővel? Miért nem kapcsolja le maga után a villanyt? Miért...? Miért...?

Egy kapcsolatban valószínűleg mindkét fél tapasztal olyat a párja esetében, amelyet ő egészen máskép végez el. Ez már a kapcsolat elején is feltűnhetett, de olyan apróságnak nyilvánítottunk, hogy arra nem adtunk sokat. Ahogy telik az idő a párkapcsolatban, úgy váltunk magabiztosabbá abban, hiszen már ismerjük párunk minden mozzanatát, viselkedését. Hozzászoktunk kis mániákhoz, hóbortokhoz, más szokáshoz, és azzal is tisztában vagyunk, hogy hasonlóakat tapasztal velünk is. Így aztán nem szólunk, elfogadjuk.

Vannak azonban olyan szokások, amelyeket nagyon nehéz elfogadni, tolerálni. Egy kapcsolatnak az őszinteség elvén szükséges működnie, ezért nem árt, ha tudatjuk azt  a párunkkal, hogy egyik másik szokása zavaró. Mindezt úgy kell megtenni, hogy ne legyen sértő, bántó, hiszen nem ez a célunk. A kegyetlen őszinteség nem célravezető tehát, de arról beszélhetünk, hogy miért rossz számunkra szokásának gyakorlása. Plusz munkát ad nekünk? Esetleg nem érezzük jól magunkat, amikor azt teszi? Muszáj ezekről beszélni, mert különben egy váratlan helyzetben erősebben, indulatosabban vághatjuk a fejükhöz. Mielőtt az arcukba borítanánk minden olyan szokást, amitől a mi hátunk borsózik, inkább vegyük vissza az indulatot és vegyük empátiás mivoltunkat. Válogassuk meg hangvételünket, szavunkat, és ne zúdítsunk nyakába egyszerre mindent. Ha már felhoztuk azt a szokását, amely számunkra túlságosan szokatlan, akkor kérdezzük meg azt is, hogy mi az, amellyel mi borítjuk ki? Talán egyszerre tudunk változtatni saját berögzült és nem feltétlenül jó szokásainkon.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!