Az egész életünk a változásokról szól, és főleg arról, hogy azokhoz hogyan viszonyulunk. Alkalmazkodhatunk, dacolhatunk, ellenállhatunk, újíthatunk, meghunyászkodhatunk és lehetünk merészek, szembeszállók is. Nemcsak az egyes életkorokba nőve változik testünk és gondolkodásunk, ezzel párhuzamosan maga a világ is, hanem a kapcsolataink is alakulnak, átalakulnak, megszűnnek.

Vonatkozik ez a baráti és párkapcsolatokra is. Amikor megtaláljuk a nagy szerelmet, azt a személyt, akivel a közös jövőt el tudnánk képzelni, nagy a szerelem, a lehető legtöbb időt igyekszünk együtt tölteni. Ha már egy ideje tart a kapcsolat, mégis mindig újabb és újabb oldalát ismerhetjük meg társunknak, pláne akkor, ha az együtt járásból az együtt élés szintjére emelkedik. A lelkünk megnyugszik, és még a zavargó, káosztól világot is szebbnek látjuk. Habár látjuk, hogy milyen felbolydult minden, mégis sokkal könnyebb szemet hunyni ezek felett, mert a saját magánéletünk rendben van. A kapcsolat kezdeti, az összeköltözés utáni időszak a legtöbb igazán szerelmes pár esetében örömteli. Alig várják, hogy újból együtt lehessenek, sokat beszélgetnek, sejtszinten igyekeznek megismerni egymást.

Az együttélés időszakában felfedezhetővé válnak olyan viselkedési és szokásformák, amelyek nem biztos, hogy maradéktalanul elnyerik a tetszésünket. Kiderülhet, hogy ezek nem új, felvett szokások, hanem mindig is létezők voltak, csak nem, vagy nem úgy vettünk arról tudomást. Szerelmünk ugyanúgy szembesülhet idegesítő, zavaró tulajdonságainkkal. A rózsaszín szemüveg lekerülése után következik a megszoksz vagy megszöksz szakasz. A szerelmespárok többsége el tudja mondani kapcsolatáról azt, hogy szinte egymás gondolatát érzik, és egymás helyett mondják ki gondolataikat, annyira érzik egymást. Amikor már egy ideje tart a kapcsolat, már megszokták egymást a párok, akkor már igényük támadhat arra, hogy a mi elve csak mértékkel, de szétváljon „te”-re és „én”-re. Semmi rossz nincs ebben. Ahhoz, hogy ne legyen fojtó és terhes a kapcsolat, szabad teret és levegőt kell biztosítani egymásnak, amikor függetlenül, egyedül tud magával foglalkozni az ember, vagy a barátokkal töltsön néhány órát párja nélkül.

Párkapcsolatban is lenniük kell közös álmoknak, de nem árt, ha külön-külön is tudjuk, hogy mit szeretnénk. Legyenek közös megvalósítandó tervek, de ne adjuk fel önmagunkat azért, hogy a társunk vágyait beteljesítsük. Talán ez már a kapcsolat kezdeti időszakában is megnyilvánulhat, de a nagy szerelemben hajlamosak vagyunk kedvesünk igényeit annyira kielégíteni, hogy a saját vágyainkat, álmainkat aláássuk. Pedig nincs azzal semmi gond, ha külön lényként is tudjuk magunkat kezelni, és a társunkra is úgy tudunk tekinteni annak ellenére, hogy egy csapatként is nagyon jól működünk.

A mi állapotból való kilépés lehet drasztikusabb, amely akkor következhet be, ha valamelyikünk úgy érzi, hogy a kapcsolat háttérembere, aki mindig csak bólogat. Ez a felismerés sokakat mozdít ki megszokott biztonságából, de ha ráeszmél, hogy az én és a mi egyensúlyban tartható, akkor újra megtalálják a „mi” szépségét, vagyis visszatalálnak egymáshoz.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!