Megélhettünk plátói szerelmeket, túl lehetünk majdnem kapcsolatokon is. Hogy mire gondolunk? Aki volt ilyenben, az tudja, aki nem annak leírjuk. Tudjátok, a majdnem kapcsolat az, aminek létezését csak azért engedjük meg magunknak, hogy ne legyünk egyedül. Együtt vagyunk valakivel, de nincs nagy lángolás.

Agyukkal egyértelműen felfogjuk, hogy ez nem szerelem és nem az igazi, de még inkább elidőzünk benne. Talán azt reméljük, hogy lehet még valami. Na, meg nincs más, így ha nem szeretnénk egyedül maradni, akkor lényegében bele sem adjuk magunkat abba a kapcsolatba. Velünk is megtehetik ezt ugyanígy, és bármennyire szeretnénk nagy szavakat, érzelmeket hallani, érezni, mégsem következik be. Az érzelmeinket nem tudjuk megerőszakolni, így ha valaki mellett nem érezzük úgy, hogy tényleg helyünk is van, az a kapcsolat eleve zátonyra futott.

Ha csak az egyik fél törekszik, kár az erőfeszítés. Nem minden olyan egyértelmű akkor, amikor benne vagyunk, mintha kívülről látunk valamit. Így sokan ragadnak bele olyan időtöltő kapcsolatba, amely semmi fejlődést nem ad semelyik félnek sem. Igaz, hogy talán leépíteni sem építjük egymást, nem rombolunk, de arra mégis jó, hogy értékes időt veszítünk. Ezt pedig se magunkkal, sem mással nem érdemes megtenni.

A jól működő párkapcsolatokban már a legelején kinyilatkozatják a felek terveiket, vágyaikat, így az esetleges különbségek hamar kirajzolódnak. A szerelem és a kapcsolat kompromisszumos állapot, amelyben egymáshoz kell csiszolódni. Ha nem megy, akkor a kapcsolat működésképtelen.

A majdnem kapcsolatok lezárása is talán sokkal könnyebb, mert érzelmileg nem kötődünk a másikhoz. És ha még van is kötődés, mivel az nem elégíti ki semelyik fél vágyát – a kicsit jobban akaró, a kapcsolaton jobban dolgozó több energiát fektet bele a kapcsolat megtartására, de mivel mindig falakba ütközik, így számára is egyértelművé válhat, hogy nem jó irányba tartanak.

A felismerés az egyik nagyon fontos lehetőségünk, amin el kell indulnunk. Az elérhetetlen ugyanis vonzóvá tud válni, így ha már párkapcsolatban állunk valakivel, amolyan majdnem kapcsolatban, de az semerre nem akar haladni, adjuk meg magunknak és a másik fél számára is azt az esélyt, hogy mással lehetősége legyen a boldog és beteljesedett életre, szerelemre. Mert ehhez mindenkinek joga van. Nemcsak jog ez, hanem vágy is, de olykor saját magunkat fosztjuk meg ettől, mert görcsösen ragaszkodunk ahhoz, amihez nem kellene.

A majdnem kapcsolat nem kapcsolat, és ha csak az egyik személy törekszik, akkor hiábavaló minden. Ebben a helyzetben nem lehet sem szabad, sem boldog. Nem önzőség, ha kölcsönösségre vágyunk, így az sem önző döntés, ha szakításra kerül a sor. Sőt aki így dönt és kilép egy nem építő, fejlődő kapcsolatból, az magával szemben is igényességéről árulkodik. A boldog és kölcsönös érzelmek azt is mutatja, hogy milyen viszonyban vagyunk önmagunkkal. Sehol sincs az megírva, hogy kapcsolatban élve, de boldogtalanul kell élnünk. Talán még az egyedüllét is sokkal működőképesebb. Ráadásul lehetőséget adunk magunknak az igaz szerelemre.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!