Jump to content

Csak tíz perc! Naponta legalább ennyi szükséges ahhoz, hogy tartós legyen a szerelem

2019. 03. 26. 19:00

Az első szerelem megélésekor arra gondolunk, hogy együtt fogunk megöregedni, és együtt nézzük a gyermekeink gyermekeit felcseperedni. Az élet persze nagy rendező, és kapcsolatok jöhetnek, mehetnek életünkben.

A párkeresés nem is egyszerű, hiszen nem szeretnénk megalkudni, hanem olyan személlyel szeretnénk az életünk összekötni, akivel minden téren megértjük egymást, a kapcsolat alapja a kölcsönös szerelem, a megbecsülés, az őszinteség.

Ha erre a személyre és erre az érzéscsomagra rátalálunk, joggal érezhetjük magunkat biztonságban és nyugodtan léphetünk bele a közös jövőbe. Ám a kezdeti boldogságra nem szabad úgy tekinteni, hogy az mindig meglesz, még akkor is, ha azon nem dolgozunk semmit.

A kapcsolatok jelentős része vesz olyan fordulatot, hogy a párok eltávolodnak egymástól, és végül külön utat választanak maguknak. Jóval kevesebben vannak azok, akik a nagy szerelem érzését nem hagyták elveszni annak ellenére, hogy akár már több évtizedet is maguk mögött tudhatnak. Hogy csinálhatták ezt? Mi lehet a titkuk?

Nos, ha a szerelemért meg kell dolgozni, az már régen nem jó. Ám azért igenis dolgozni kell, hogy a kezdeti érzéseket, kötődést szinten tartsuk. Aki azt mondja, hogy nem kell dolgozni a jó párkapcsolat fenntartásáéért, valószínűleg sokkal több szabadideje van, amit a párjára fordíthat. A mai társadalomra jellemző, hogy reggeltől estig a munkahelyünkön vagyunk, este, hazaérve még az otthoni teendőinket kell elvégezni. Ebbe a rohanásba kell beleszőni olyan pillanatokat, perceket, amikor érdemlegesen tudunk egymással foglalkozni. Még nehezebb megvalósítani, ha a gyerekek is élnek a családban, mert rájuk ugyanúgy időt és figyelmet kell szentelni. Ezek a közösen eltöltött idők nemcsak a felületes, éppen a napi történést kimerítő beszélgetést kell, hogy jelentsék, hanem kölcsönös érdeklődést feltételez a másik hogylétéről, meghallgatják egymást, odafigyelnek egymás mondandójára és kifejezik törődésüket. Ezt napi szokásként kell bevezetni otthon, még akkor is, ha úgy érezzük, hogy egy-egy nap semmi érdemleges nem történt.

Csak néhány perc igazi egymásra figyelés is erősíti az összetartozást, a kötődést és még az intimitást is az, ha naponta legalább tíz percet úgy foglalkozunk a párunkkal, hogy igazán törődünk egymás érzéseivel, gondolataival. A napközben váltott írásbeli üzenetek, személyes vagy telefonbeszélgetések életben tarthatják a tüzet. Ehhez persze az szükséges, hogy  ne a nap végén történő bevásárláshoz adjuk meg egymásnak a bevásárló listát, hanem néhány szóban, mondatban fogalmazzuk meg társunk felé, hogy fontos számunkra, hogy elmondjuk mi történt velünk és megkérdezzük, hogy a párunk napja milyen volt. Ezt megtehetjük sms-ben, telefonon, e-mailben, Messengeren, de természetesen az otthon folyatott beszélgetésbe ez nem tartozik bele. Ezen felül minimum tíz perc igazi egymásra figyelés szükséges ahhoz, hogy a párkapcsolat évekkel és évtizedekkel később is jól működhessen.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)