Jump to content

Hogyan lesz álomból valóság?

2020. 07. 17. 19:00

Minden nem sikerülhet elsőre, de vannak olyanok, akik sok éve egyedül élnek már annak ellenére, hogy nyitottak az új párkapcsolatra, mégsem találják meg a párjukat.

Minden fiatal ábrándozik arról, hogy milyen lesz majd az élete felnőtt korában. Ábrándokat szövögettünk arról, hogy milyen jó lesz gazdagnak lenni, ha megtaláljuk a számításunkat a munka világában. Álmokat szőttünk a magánéletünkről. Lelki szemeink előtt már az esküvőt is megterveztük, láttuk magunk körül futkározni gyönyörű és virgonc gyerkőceinket. Aztán a valóság felébreszt.

Talán a tanulmányaink, a munkavállalás és a pénzkeresés sem úgy megy, mint ahogyan azt mi fiatalon gondoltuk, és mire észrevesszük 30 évesen még a párunkat sem találtuk meg. Körülöttünk már mindenki boldog párkapcsolatban él, sőt, vannak kortársaink, ahol már tényleg gyerekek rohangálnak. Az ábrándok és a valóság nagy ívben elkerülheti egymást.

Van, aki benne ragad a dédelgetett álmainak megvalósításába, mert annyira ragaszkodik az elképzeléseihez, hogy nem veszi észre, az csak az agyának szüleménye és nem a való világ. Egyre mániákusabban keresi azt a személyt, akit maga számára megálmodott, és ha útjába is kerülnek lehetséges jelöltek, szinte tudomást sem vesz róluk, mert nem azt látja, akit ő keresett.

Nem vagy egyedül, ha rádöbbentél arra, álmaidat kergeted, de olyan magasra raktad a tökéletes férfi mércéjét, hogy azt megközelíteni eddig senki sem tudta.

Lehetséges, hogy mindent másra fog. Vádolt a világot az igazságtalanságért, amiért te még mindig egyedül van, miközben a környezetedben lévők mind kapcsolatban élnek. Mit tudnak ők, amit te nem?

Lehetséges, hogy nem mindenki álmodja meg szerelmének fizikai megnyilvánulásait, így könnyebben elfogadják azt, akit a sors melléjük terel. A megálmodott társ csak az elmében létezik. A tökéletesen kigondolt személy nem valóságos, ezért ne a tökéletességet keresd. Az nincs, nem létező. Keresd azt, aki mellett önmagad lehetsz és te is hagyod őt kibontakozni. Lásd meg azt, aki meglátja benned a szépet. Tedd fel magadnak a kérdést: tovább akarsz álmodni, álmodozni vagy meg szeretnéd találni a társad? Ha az utóbbira adod le a voksod, engedj magadnak és másnak is nagyobb szabadságot.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)