Valószínűleg mindenki ismer legalább egy olyan személyt a környezetében, aki kívülről nézve is nagyon rendben van. Nemcsak a külsőségek területén, sokkal inkább a céltudatossága, a határozottsága, a motiváltsága az, amely másoknak annyira tetszetős. Még az is megfigyelhető, hogy kapcsolatai is vannak, de ha közelebből szemügyre vennénk néhány ilyen személyt, akkor lehet, hogy azt is látnánk, hogy ezek a kapcsolatok tiszavirág életűek.

Mintha valami kötelező törvény lenne igaz a lelkileg erős, érett, tudatos személyekre. A tudatosságuk, a határozottságuk és akár a megérzéseik ellenére gyakorta bonyolódnak olyan kapcsolatokba, amely nem felemeli őket, hanem lealázza, legyalulja, tele van stresszel. Miért van ez így? Egy-egy szakítás után fogják a fejüket, hogy megint mi a tanítás ebből? Mit nem tanultak még meg?

Azt mondják, hogy mindenkinek megvan a lelki társa, de az odáig vezető út lehet göröngyös és az is lehet, hogy rossz személy mellett horgonyoz le az ember, vagy pedig sosem lel rá arra a bizonyos lelki társra.

Mindenki hozzáad valamit az életünkhöz. Ha más nem azt, hogy mi hozzáadhatunk az életükhöz valamit. Amikor megint azon kapjuk magunkat, hogy egy újabb sehová sem tartó, megrekedt kapcsolatban vagyunk. Bizonyára még tanulnunk kell, és a tanultakat beépíteni az életünkbe, hogy később ezt a hibát már ne kövessük el. Önismereti ösvényünk útját járjuk mindannyian és eközben nemcsak a világot és más személyeket ismerünk meg, de saját belsőnket is. Mégis idegesítő, ha azon kapjuk magunkat, hogy megint ugyanabban a cipőben vagyunk, mint már voltunk.

Nem ritka az sem, hogy spirituálisan érzékeny emberek is tapasztalhatják ezeket a hibákat. Nesze neked erő, nesze neked tudatosság! Az önmagunkon való fejlesztés és munka olyan eredményeket hoztak egy ideig, mint amikor a kicsi gyerekek egy új, idegen nyelv tanulásába fognak. Az agyuk, mint a szivacs és csak telik-telik az agyuk a tudással, ám egy szinten stagnálni fognak. Ez lesz az a pont, amely vagy letöri a kedvüket a továbbiakban, vagy átküzdik magukat és tovább fejlődnek. Így van ez akkor is, amikor önmagunkon dolgozunk. Jó ideig tapasztaljuk a fejlődést, aztán mintha mindent elszúrnánk, szerencsétlenné válnánk.

Amikor tehát egy újabb románcunk ér úgy véget, hogy mégsem az igazival hozott össze a sors, akkor igazán tanulnunk kell még. Ha ez már olyan sokszor előfordult velünk, hogy már szinte „immunissá” váltunk, akkor könnyebben tudjuk az adott helyzetet kezelni és újból a jót kell keresni a világban, az emberekben. Ekkor történik a személyes csodánk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!