Jump to content

Mi tart össze? A gyerekek?

2022. 02. 05. 19:00

A párkapcsolat két ember szövetsége, amelyet folyamatosan életben kell tartani. Nagyon könnyű elmenni egymás mellett és mire észbe kapunk, talán már menthetetlenné válik.

Hány, de hány család él úgy együtt, hogy már a teljes közöny és közömbösség uralkodik a szülők között. Mégsem tesznek semmit sem azért, hogy ezt a mérgező állapotot megszüntessék. Beleszoktak már abba, amiről azt hiszik, hogy azért van, mert évek, évtizedek unalmasig megismerték egymást. Az emberek amúgy is más-más karakterek, és egymásból is mást váltanak ki. Az együttélés pedig nem mindig könnyű, pláne akkor, ha az érzelmek már kezdenek kihűlni. A legnagyobb baj az, hogy ennek mind tanúi lehetnek a gyerekek. Ők azok, akikről hajlamosak a felnőttek azt feltételezni, hogy nem értenek semmit, ami a szülők között történik. Ráadásul a legtöbben igyekeznek a bajaikat nem a csemeték előtt elrendezni. Csakhogy a gyerkőcöknek kiváló radarjaik vannak és megérzik a dolgokat. Mégis nagyon sokan azt a látszatot szeretnék fenntartani, hogy minden rendben van. De a gyerekek megérzik azt, ha valami nem stimmel.

 

Különleges érzékek

Magam is azt vallom, hogy a gyerekek akkor tudnak boldogok lenni a családban, ha a szülők viszonya is rendben van. Ennek fordítottja is igaz: ha gond van a családban, az a csemetékre is nagyon nagy hatással van. A gyerekeknek van egy olyan érzékük, amellyel fogják a jeleket. Érzik, ha otthon biztonságban vannak, ugyanakkor azt is fogják, ha a feszültség eluralkodik a szülők között. Ha azt látják, hogy apa és anya között összhang és szeretet honol, az átáramlik a csemetékre, ahogyan a feszültséget is átvehetik.

 

Színjáték

Ez a különleges radar olyan, hogy a hamisságot is éppúgy kiszűri. Lehet tettetni, hogy minden rendben van, de ha ez hamisságon alapszik, az utódok megérzik. Ráadásul az ilyen színjátékkal nemcsak a gyerekeket verik át a szülők, de saját magukat is.

Hazug valóság

A látszat jó családi élet fenntartása annyira az élet részévé válhat, hogy teljesen beleszoknak annak fenntartásában. Vagyis hamis világot fognak képviselni és ezt fogják gyermekeiknek is mutatni, tanítani. Ezzel hatalmas károkat lehet tenni a gyerekek látásmódjában, hiszen a hamisság válik a mindennapok részévé.

Kivárás

Nagyon sok család él úgy együtt, hogy már huzamos ideje nem működik a kommunikáció, a szeretet is kikopott a szülők között, de nem mozdulnak egymás mellől azért, hogy a gyerekek családban nevelkedjenek. A fent leírtak miatt azonban ezzel nem tesznek ám jobbat, mintha elengednék egymást. Talán abban bíznak, hogy kibírják együtt addig, amíg a gyerekek kirepülnek és utána csak egymásra koncentrálhatnak. Sok esetben azonban mire erre a pontra eljutnak, a gyerekek megkezdik felnőtt életüket, már teljesen elidegenednek egymástól és sem erejük, sem pedig kedvük nem marad arra, hogy helyreállítsák a kapcsolatukat.

 

Ha egy kapcsolat, házasság alapjaiban megromlott, a gyerekek nem tarthatják azt össze. Sőt azzal, hogy megoldhatatlanná válik a szülők viszonya, ettől függetlenül mégis együtt maradnak csak árthatnak a gyerekek lelkének. A látszat helyett mindenki lelki egészségét érdemes figyelembe venni.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: Pixabay)