Jump to content

Kinek könnyebb?

2015. 01. 03. 10:00

Kemény leckét adott az életről diákjainak egy tanár:
Az amerikai tanár egy papírlapot adott a gyerekek kezébe és azt kérte gyűrjék gombóccá. Egy kísérlettel akarta bemutatni, hogyan működnek a kiváltságok a társadalomban.

A tanár leültette a gyerekeket és az első pad elé odatette a kukát. - A játék nagyon egyszerű - mondta. Ti mind egy ország polgárai vagytok és mindnyájatoknak lehetősége van arra, hogy meggazdagodjon és feljebb kerüljön a társadalmi ranglétrán. - Ehhez nem kell mást tennetek, mint beledobni a kukába a papírgombócot úgy, hogy ülve maradtok.
Természetesen e kijelentés hallatán a terem hátsó felében ülök rögtön lázadozni kezdtek. A terem elején ülőknek sokkal nagyobb esélyük van, hogy betaláljanak a kukába. A tanár erre nem reagált.
A „verseny” végén egyértelmű eredmény született: az első padokban ülők mind beletaláltak, a hátsó sorokból azonban épp csak a kosár közeléig tudtak eldobni a diákok.

A tanár így összegezte a játékból levonható tanúságot: minél közelebb ültél, annál jobbak voltak az esélyeid – ez a kiváltság. Észrevettétek, hogy csak azok kiabáltak fair-play-ért, akik hátul ültek? Az elől ülők észre sem vették, vagy nem foglalkoztak kiváltságos helyzetükkel, hiszen "beleszülettek", így csak azt a pár méter látták, ami köztük és a céljuk között van. „Az a feladatotok, hogy észrevegyétek a kiváltságot, amit úgy hívnak tanulási lehetőség és használjátok fel az itt megszerzett tudást arra, hogy képviseljétek azokat, akik mögöttetek vannak...

(forrás:ujnemzedek.hu / fotó:www.gurusoftware.com)