I. Soha ne engedjünk a csábításnak, hogy az együttlétek idejét egyedül saját ügyeinkkel töltsük ki, még akkor sem, ha társunk gyöngéd figyelme és önzetlen érdeklődése erre ösztönöz bennünket! Ha a másikat állandóan a megnyilatkozás kielégülése nélkül hagyjuk, a legtürelmesebb egyéniségben is felforrnak az erõk, s tompa nehezteléssé, végül lázadássá alakulnak át. Az ilyen egyoldalú viszonylatokból erednek azután az ingerült kirobbanások, amelyek szétvetik a kapcsolat már megszilárdult konstrukcióját.

II. A létrejött viszonylatot ne tekintsük csereüzletnek, amelyben mi áldozatokat hozunk ugyan, figyelmet, gyöngédséget adunk, de ennek ellenértékét a legmagasabb árfolyamon megköveteljük. S ha társunk azután nem képes az általunk megkívánt módon és mértékben e kívánságunknak eleget tenni akkor a világért se zúdítsunk rá keserű szemrehányásokat, sértődött, jeges hallgatást vagy sebzett gúnyt, mert ezzel szepszist fecskendezünk barátságunk élő szervezetébe. Jegyezzük meg, hogy minden követelés ellenkezést szül. Minden birtoklás, kisajátítás a diktatúra egy formája, amelynek forradalom vet véget. Legbiztosabb módja annak, hogy elveszítsünk valakit, ha tűzzel-vassal biztosítani akarjuk. De minden póráz fenyegető tilalom, szerelmi kapcsolat esetén pedig jelképes erényöv nélkül is elveszíthetetlenü1 magunkhoz láncoljuk társunkat, ha az õ érdekét és érdeklődését szolgálva, misztikus magányát feloldva, ideáljait megosztva nélkülözhetetlenné válunk számára. Ebben az esetben, ha küldenénk, sem tudna elmenni, mert életszükségletévé lettünk. Mégpedig lénye egyedül fontos relációjában, amelyben egyébként kielégületlen maradna a legnépesebb társaság, legforróbb sikerek, legintenzívebb nemi és érdekkapcsolatok közepette is.

III. Ne terheljük túl barátságunkat egyoldalú szívességekkel! Ha elfogadunk egy szolgálatot, viszonozzuk legalább valami ideális értékkel, különben az áram, amely a kapcsolatot telíti, gyengül, elhasználódik, sőt teljesen ki is merülhet.

IV. Mindenfajta versengés és közös anyagi érdek veszélyes tűzpróbái a barátságnak. Ha lehet, függetlenítsük tőle e két motívumot, még áldozatok árán is. Abban az esetben, ha ez nem lehetséges, tegyük vezérmotívumává a kozmikus morál egyik aktivizált axiómáját, amely lényegében így hangzik: Ne tedd a másiknak azt, amit magadnak nem kívánsz! Dinamikus formájában cselekvővé változtatva ugyanez a következőképpen fogalmazható meg: Azt tedd a másiknak, amit magadnak kívánsz.

V. Tempírozzuk fizikai együttléteinket! A túl gyakori és túl hosszas együttlétek dogmatizálják, egészségtelenül összefüllesztik, végül felőrlik a barátságot. Minden véglet az ellentétébe lendül át. Abból, ami szoros kötéssé, kötelezettséggé vált, a lélek reflexszerűen szabadulást keres. (Forrás: Szepes Mária - A barátság benső törvényei, Fotó:Jumping_Joyful_Couple_by_imagerymajestic)

Szeretnél követni minket a Facebook-on? Kattints ide, és lájkold az oldalt!