Dermedten bámulunk magunk elé. A vendég mosolyog. Már előre halljuk a kérdést: Ugye, kölcsönadod ezt a könyvet? (Miért is ne? Igaz, hogy ezt a könyvet egy párizsi utcai könyvárusnál fedeztem föl 1959 áprilisában, miután előzőleg már évek óta kerestem több földrészen is; igaz, hogy megjelöltem azokat az oldalakat, ahol olyan részletek vannak, amelyek az életemnél is fontosabbak nekem; igaz, ha csak megérintem ezeket az oldalakat, valamilyen titokzatos, prousti módon felidézik első szerelmemet, legszebb álmaimat. Hát megtagadhatnám tőled, hogy mindettől megfossz? Felháborodhatok-e azon, hogy a könyvet sohasem fogom visszakapni, és ha mégis, én már öreg leszek; te megtartottad az úri becsületszavadat, a könyv viszont úgy fog kinézni, mintha a kutya szájából húzták volna ki? Hogy kölcsönadom-e?)
- Hát persze. Remélem, tetszeni fog.
- Köszönöm. Egy hét múlva visszahozom.
- Szívesen. Nem sürgős. (Mindkettő hazugság.)”
(Forrás: Roger Rosenblatt, Fotó:libraryguides.griffith.edu)
