„Mit akarsz ezzel mondani?” kérdeztem kissé védekezve. „Hiszen éppen itt volt az orrom előtt.” „Te mindig mindent megcsinálsz magadnak. Még azt sem hagyod, hogy én adjam neked oda a colát, hogy egyedül nyissam ki és töltsem ki neked, és a mindenit, egy kis jeget is kínáljak hozzá. Én csak egy colát akartam neked adni.”A dolog villámcsapásként ért. Nos, engem egy ámulatosan kompetens, a női emancipációt megélő anya egyedül nevelt fel. 2 gyereket nevelt fel, maga aprította a tüzifát, minden reggel csavarhúzóval indította be törött kocsinkat, iskola előtt kecskéket fejt… mindent tudott. És mindent meg is tett.
Én úgy nőttem fel, hogy magam hordom a bőröndömet, a programjaimhoz magam szervezem meg az utat, magam nyitom ki az ajtóimat. Hálás voltam azért, hogy bizalommal teli és kompetens emberként nőhettem fel, aki tudja, hogy szükség esetén képes gondoskodni magáról. Ugyanakkor ezzel a felfogással mi mindenhez kötöttem magamat? Mi mindent zártam ki egész idő alatt?
Talán életemben először döbbentem rá, hogy az, hogy valamit meg tudok csinálni, még nem jelenti azt, hogy ez a választás teremti a legtöbb lehetőséget. Persze, hogy fizikailag képes vagyok kinyitni egy colát. De mit teremt ez a választás? Mit teremtene, ha megengedném, hogy valaki más csinálja ezt helyettem? Mi lenne, ha mosolyognék, és hálás lennék érte? Mi mindent hozna létre ezen a napon ennek az embernek, sőt, esetleg az egész világnak?
Megpróbáltam magam elé idézni azt a képet, hogy békésen hátradőlve várom, amíg Dain csak úgy mellékesen jégkockákra önti nekem a colát. Még a fejemben is feszengtem. „Oké. Értem”, vallottam be. „Nem érzem túl jól magamat, amikor kapok. Mit kell tennem ahhoz, hogy változtassak ezen?” És mi van akkor, ha az volt az ajándék, hogy valaki kapott? Mi van akkor, ha visszautasítjuk a befogadást, „nem zavarunk senkit”, ezzel gyakorlatilag létező lehetőséget zárunk ki?
Ha az életben nem kapsz meg mindent, amit szeretnél, lehetséges, hogy a befogadásod rossz? Eljött az ideje, hogy megedződj? Eljött az ideje, hogy egy kicsit ráülj a kezedre. Rájöttem, hogy az, hogy erős és független és sok mindenre képes az ember, nem jelenti azt, hogy nem lehetsz szívélyes és hálás, és nem fogadhatsz el dolgokat másoktól.
Az el/befogadásom még nem tökéletes. Egyre többet kérek belőle! Ez egy utazás, amit tudatosságnak hívnak. De az életem olyan személyekkel és dolgokkal teljesedett ki, amilyeneket soha nem tudtam volna elképzelni. Már nem húzom össze magam, amikor valaki elmegy, hogy colát hozzon nekem.
(Gary Douglas, Fordította: Kaposi Luca, Fotó:pixabay.com) Csatlakozz a Lelki Élethez!
