Fogott három fazekat és vizet forralt bennük. Amikor forrni kezdett bennük a víz, az egyikbe sárgarépát, a másik fazékba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott. Miközben fõttek ezek a dolgok a fazekakban, egyetlen szót sem szólt, csupán rámosolygott a leányára.A lány türelmetlenül várakozott, magában azt kérdezve, vajon mit akar tenni az édesapja. 20 perc elteltével, apja eloltotta a tüzet, majd egy tálba rakta a tojásokat, egy tányérba a sárgarépát és kitöltötte a kávét egy csészébe.
Ezután megkérdezte lányától: -Kedvesem, mit látsz itt?
-Tojást, sárgarépát és kávét - válaszolta õ.
Ekkor arra biztatta, hogy tapinsta meg a sárgarépát. A lány megtapintotta és érezte, hogy puha. Ekkor arra kérte, hogy hántsa le a tojás héját és a lány, érezte, hogy a tojás nagyon kemény. Ekkor arra kérte õt, hogy kóstolja meg a kávét. A lány nevetve kortyintott az illatos nedûbõl, majd megkérdezte:
-Mit jelentenek mindezek, apám?
Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe.
Csakhogy mindhárom elem különbözõképpen reagált erre:
A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált.
A tojások erõsen megkeményedtek.
Ellenben a kávé, megváltoztatta a vizet.
Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? - kérdezte lányától az apa. Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre? Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét? A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul, azonban egy kegyetlen esemény után, keménnyé és rugalmatlanná válik? Te kívül ugyanolyan maradtál, azonban belül megkeseredett a szíved? Vagy, egy kávészem vagy? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet. Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát.
Tanulság:
Ne hagyd magad legyõzni! Emelkedj sorsod fölé és az élet kegyetlenségei csupán megfelelõ alkalmat jelentsenek számodra ahhoz, hogy kiengedd "édes kávé zamatodat", mely sajátod, amit kizárólag csak te sugározhatsz.
(Forrás:ismeretlen szerző, Fotó:pexels.com) Csatlakozz a Lelki Élethez a Facebookon!