A meghatott apa mindhiába próbálta megmenteni a drága csomagolópapírt, miközben szemrehányást is tett magának, amiért nem hallgatta meg a gyereket azonnal.
Ám amikor kinyitotta a dobozt, és látta, hogy nincs benne semmi, újra felcsattant.
– Hát nem tudod, hogy amikor ajándékot csomagol az ember, ráadásul úgy, hogy az ÖSSZES ezüstpapírt elhasználja, akkor tennie is KELL valamit a dobozba? Hát nem tanított meg a mama, hogy nem illik ÜRES dobozt adni ajándékba?!?
A kislány megint lehajtotta a fejét, és könnyes szemmel válaszolt:
– Nem üres a doboz, papa… Hetven puszit leheltem bele. Mivel nem vihetsz magaddal, amikor elutazol, így legalább a tőlem kapott karácsonyi puszikból vihetsz néhányat.
Az apa úgy érezte, megnyílik alatta a föld.
Karjába kapta a kislányt, és kérte, hogy bocsásson meg neki, amiért nem kérdezett, nem értett meg semmit, és meg sem hallgatta őt.
Mondják, hogy ezután ezüstpapírostul az ágya alá tette a dobozt. És még éveken át, valahányszor szomorú volt, levert, vagy nyomasztották a megélhetési gondok, kivett egy ajándék puszit a dobozból, és felidézte, milyen szeretettel lehelte bele őket a kislánya.
(Szerző:Jorge Bucay, Fotó:www.versusbattle.com)
