A történelem java részét olyan hatalmon lévő emberek uralták, akik megmondták nekünk, hogy kitől féljünk, és kit gyűlöljünk. Katonák milliói adták oda egyetlen életüket, mert elhitték Dzsingisz kán, Napóleon, Sztálin, Pol Pot és Hitler hazugságait, hogy csak néhányukat nevezzük nevükön. Bárcsak ne hittek volna „a világ fejedelmeinek”, és föltekintettek volna az áldozatra, akiről az első századi Palesztinában szintén úgy tanították, hogy félni kell tőle, és gyűlölni kell őt! Pedig ő felkínálta nekünk azt, amit egyesek „az áldozat intelligenciájának” hívnak. E páratlan intelligencia a történelem fenekéről és pereméről nyilvánul meg. Mintha a Szentírás azt mondaná, hogy ez Isten búvóhelye.

Jézus először is azzal vette el a világ bűnét, hogy megmutatta róla, más, mint amilyennek gondoltuk, és tudatára ébresztett bennünket, hogy az öntudatlan gyilkolás, támadás és vádaskodás ránk jellemző mintája a történelem első számú illúziója, első számú hazugsága. Ezután megosztotta velünk a nagyszerű résztvevő szeretetet, ami lehetségessé tette, hogy egyáltalán ne gyűlölködjünk. A játéknak Jézus után vége, legalábbis azok számára, akik elég sokáig tekintettek rá.

Mindannyiunknak szembe kell néznie azzal a zavarba ejtő igazsággal, hogy elsődleges problémánk mi magunk vagyunk. Legnagyobb kísértésünk abban áll, hogy másokat próbálunk megváltoztatni önmagunk helyett. Jézus megengedte, hogy önmaga alakuljon át, és ezzel alakított át másokat!