Csapattársai azt mondogatták meccs előtt, hogy „fel vannak töltődve” és „izgatottak”. Még azt is megpróbálták, hogy feljebb tornásszák magukban az adrenalin szintjét, mert tudták, hogy az segíteni fog teljesíteni. Ám amikor ugyanezek a csapattársak az egyetemi vizsgák előtti adrenalinfröccsről beszéltek, teljesen más szavakat használtak: „idegbaj”, „lámpaláz” és „megfulladok a nyomástól”.
Jamieson elcsodálkozott ezen: „Hát nem ugyanarról volt szó mindkét esetben? Hiszen a stressz adta a teljesítményhez szükséges energiát. Miért tartották jótékony dolognak a stresszt a pályán, és miért gebedtek bele a vizsgák előtt?”
Ez a kérdés nem hagyta nyugodni Jamiesont alapdiplomája megszerzése után sem, amikor már a saját kutatásait végezte. Gyanús volt neki, hogy az emberek esetleg a stresszel kapcsolatos negatív hiedelmeik miatt félnek a vizsgák előtti lábremegéstől.
„Csak úgy záporoznak ránk azok az információk, amelyek szerint a stressz rossz” – mondta a kutató. Ezek a hiedelmek azonban nem számolnak azzal, hogy sok esetben éppen a stresszreakció segít ki bennünket a bajból. A felajzott idegállapot még azokban a helyzetekben is segíthet teljesítenünk, amikor nyilvánvaló, hogy jobb lenne lenyugodni. Azok az iskolás, középiskolás és főiskolás diákok, akikben megnövekszik az adrenalinszint, jobban teljesítenek a csigavérű társaiknál. A hadsereg különleges osztagainál szolgáló katonák, kommandósok és tengerészgyalogosok kisebb valószínűséggel adnak át értékes információkat erőszakos kihallgatás során az ellenségnek, amikor magasabb koncentrációt ér el a vérükben a kortizol nevű stresszhormon.
Egy tréninggyakorlaton pedig azok a szövetségi rendfenntartók lőtték le legkisebb valószínűséggel a túszt, akiknek legjobban dobogott a szíve egy túsztárgyaláson. A legtöbb ember hiedelmei szerint az adrenalin javítja a teljesítményt, de ha túl sok van belőle, akkor rontja – ám a tudományos bizonyítékok ellentmondanak ennek. Ha nyomás alatt kell teljesíteni, akkor jobb stresszelni, mint nyugodtnak maradni.
Először a doktori programok elkezdéséhez szükséges felvételi vizsgákra (GRE) készülő hallgatókon ellenőrizte le az elméletét. Egy terembe hívta őket és vizsgafeladatokat adott nekik gyakorlásképpen. A próbavizsga előtt nyálmintát vett tőlük, hogy meg tudja állapítani a stresszreakció alapértékét, amelyhez később viszonyítani lehet. Azt mondta mindenkinek, hogy a vizsgálat célja annak tanulmányozása, hogyan hat a teljesítményre az élettani stressz. Utána a hallgatók felének egy kis lelkesítő beszédet tartott, hogy segítsen nekik újragondolni a vizsgadrukkot:
"Az emberek úgy gondolják, hogy a sztenderdizált vizsga alatt érzett szorongás miatt rosszul fognak teljesíteni. A legújabb kutatások viszont azt mutatják, hogy a stressz nem árt a teljesítménynek ezeken a teszteken, sőt még javíthatja is. A vizsgadrukkot érző emberek valójában jobban teljesítenek. Ez azt jelenti, hogy nem érdemes aggódnotok a mai vizsga miatt. Ha úgy érzitek, hogy izgultok, csak jusson eszetekbe, hogy a stressz segíthet is."
Azt remélte, hogy üzenete feljebb tornássza majd a hallgatók teljesítményét. Igaza lett. Jobb eredményt értek el a próbavizsgán azok a hallgatók, akiknek megpróbálta megváltoztatni a beállítódását, mint a kontrollcsoport tagjai. Ami fontos: semmi nem szólt amellett, hogy a matematikai képességek közötti különbségek okozták volna a két csoport eltérő eredményét. A hallgatókat ugyanis véletlenszerűen osztotta be a két csoportba; egyforma volt a két csoport felvételi eredménye és tanulmányi átlaga. Nagyon úgy festett, hogy az izgulás elfogadása segített a hallgatóknak jobban teljesíteni.
