Jump to content

Óvatosan a kalciummal!

2017. 12. 06. 13:54

A kalcium a test sok létfontosságú funkcióját irányítja, a kalciumháztartás zavara azonban akár rákot is okozhat.

Egy nemzetközi kutatócsoportnak most megjelent tanulmánya szerint, a káros elváltozásokért az Orai1 nevű kalciumcsatornában végbemenő változások – mutációk – felelősek. A Linzi Egyetem, valamint a Grazi Orvosi Egyetem munkatársai által vezetett kutatócsoport az Orai1 kalciumtranszporter-mutáció után kutatva átvizsgált egy nemzetközi rákadatbankot, amelyben mintegy tizenegyezer páciens örökítőanyagának változásait rögzítették.

A kutatók különböző változásokat regisztráltak.  Sejtkultúra-kutatások során azt vizsgálták, hogyan hatnak ezek a változások a kalciumháztartásra. Egyes esetekben a transzporter folyamatosan aktív maradt és akadálytalanul engedte át a kalciumot akkor is, amikor a sejtek már eleget tartalmaztak. Egészséges sejtekbe ellenben az Orai1 akkor engedte csak be a kalciumot, ha a tartalékok szinte teljesen elfogytak.

Irene Frischauf, a Linzi Egyetem munkatársa elmondta, hogy mivel a kalcium növekedési jelzés is, az Orai1-mutációval rendelkező sejtek szinte megállás nélkül osztódásnak indulhatnak és terjedhetnek, ami a rákos sejtek egyik fő tulajdonsága.

A szakértők biokémiai, elektropszichológiai és szerkezeti elemzésnek vetették alá a különböző változásokat, és arra jutottak, hogy többféle oka lehet annak, miért veszíti el a transzporter az aktivitása feletti kontrollt. Az egyik mutáció esetében például a pórusok megnagyobbodtak, melyeken keresztül beáramlott a kalcium. A kísérletek segítségével közelebbről megismerték a kutatók a pórusok szerkezetét és a kalcium szállítását a nyitott csatornákon.

 

(Forrás: lelkielet.hu, hirado.hu l Kép: pixabay.com)