Baráti vagy párkapcsolatunkban ugyanúgy jelen lehet a boldogságon és kiegyensúlyozottságon túl a harag, a megbántás, megbántódás és a sérelmek, ám ha ezeket feldolgozatlanul hagyjuk, csak rakódnak egymásra. A megbántás mértéke és minősége is egészen más lehet, így annak feldolgozása, elfogadása, megoldása szintén más mértékű.

A „megbocsátok” szót könnyen ki lehet mondani, ám ha mögötte nincs igazi megbocsátás, akkor mérgező a kapcsolatra és az ember lelkére nézve is. A megbántottság, a düh és a harag érzése támadja meg lelkünket, amelynek akár fizikai nyomát is magunkon viselhetjük.

A megbántás oka és mértéke lehet olyan, hogy könnyebben el tudjuk engedni, de vannak olyan helyzetek, hogy azok nyomot hagynak bennünk, és egész életünkben sérelemként gondolunk vissza. Ez méreg, a lélek mérge. Az igazi megbocsátás pedig erővel vértez fel, mert felszabadít mind lélekben, mind pedig fizikailag.

Megbocsátani magamnak és másnak is
Azt már tudjuk, hogy a gondolatoknak teremtő erőt lehet tulajdonítani. Az, hogy mit gondolunk, hatással lehet az életünkre, testünk működésére. Nem is gondolnánk, hogy elménk milyen befolyással van testünkre. Ami az agyunkban cikázik gondolatként, biokémiai folyamatokat indít el a szervezetünkben, ezáltal gyógyulhatunk, vagy épp betegedhetünk meg.

Megbocsátani nem azt jelenti, hogy a bocsánat szó kimondásával megelégszünk. Ha igyekszünk megfeledkezni a sérelemről, azzal sem oldottunk meg semmit, és ha eltussoljuk, éppen úgy kikerüljük a problémát. Az sem megoldás, ha attól a ponttól kezdve nem vagyunk hajlandók szóba állni azzal a személlyel, aki megbántott. A magbocsátás mindenki számára fontos, de főleg magunkra nézve szükséges. Azért, hogy a belső rend helyreálljon bennünk. Már nem érdekel, hogy megtoroljuk azt a fájdalmat, sérelmet, amit más miatt meg kellett élnünk, mert míg azon munkálkodunk, hogy bosszút álljunk, csak tovább mérgezzünk testünket, elménket. Ennek negatív hatásait a szervezetünk is jelezni fogja. Amikor ezt felismerjük, akkor kell megbocsátani, de istenigazán. Nemcsak másnak, hanem saját magunknak is. Ugyanis azzal, hogy értékes energiát és időt pazarolunk a haragra, magunktól, szeretteinktől és más, fontos dolgoktól vesszük el az energiát.

A megbocsátás erejét többen leírták. Böjte Csaba szava így hangzik erről:

„Ha fáj a szíved, ha megbántottak, a sérelmed, a bűnt írd homokba, így azt könnyen elfújja az irgalom szele. (...) Ha pedig jót tesz veled valaki, azt vésd kőbe, hogy emlékezetedben örökké megmaradjon!”

A megbocsátáshoz erő és intelligencia is kell, ahogy Müller Péter is kifejezi:

„Megbocsátani csakis egy erős ember képes, aki ráadásul ismeri a másik és önmaga lelkét is! Gyengeségből, gyávaságból, koldus-félelemből megbocsátani nem lehet!”

"Az igazi egészség és boldogság útja a megbocsátás. Ha nem ítélkezünk, elengedjük a múltat, és jövőnket megszabadítjuk a félelemtől. Ha így teszünk, meglátjuk, hogy mindenki a tanítónk, és hogy minden pillanat újabb lehetőség a boldogságban, békében, szeretetben való gyarapodásra." /Gerald G. Jampolsky/