Jump to content

Nőiség motiváció

2018. 07. 19. 17:00

Nőnek születni nem választható út. Így dobja a gép, de ha pontosabban fogalmazunk, akkor a genetikának köszönhetjük. A nőiség megélése azonban nem olyan egyértelmű, és sokaknak nem is olyan egyszerű ezt kihozni magukból.

Minden nőben benne van a nőiség, és a nőiességet is elő lehet csalni, ha megvan az akarat és a kellő technika. Csakhogy nem minden kislány eredendően igazi nő. Amíg néhány óvodás már pici gyermekként érzi, hogyan kell nőként viselkedni, addig néhány kislány csak azt tudja, hogyan kell gyermeknek lenni. Jóval később válik egyértelművé, hogy milyen is igazi nőnek lenni. Néhány gondolattal támogatjuk ezt:

„A férfiak felfedezték a tüzet, a nők pedig azt, hogy miként játsszanak vele.” - Sarah Jessica Parker;

„A nő az élet egyik legszebb virága. A fiúk számára repülés, zuhanás, virágzás, rohadás, boldogság és jeges zuhany. Farkasverem, pusztaság, kincsesbánya. Ez mind és még jóval több.” – Cseh Tamás;

„Én úgy gondolom, hogy a nő attól lesz nő, ha az élete különböző területeit illetően büszke magára, mert mindent megtett, amit tudott és érzett.” – Csernus Imre;

„A nők olyanok, mint a szirénák: nem mindig szólnak, ha baj van, de ha szólnak, általában baj van.” – Bödőcs Tibor;

„A nők nem olyanok, mint a férfiak, teljesen másképp vannak felépítve, másképp gondolkodnak és éreznek. Soha ne próbáld megérteni őket, kisfiam, teljesen felesleges. Nekünk, férfiaknak, nem kell megértenünk őket. Alkalmazkodnunk kell hozzájuk.” - Alekszandra Marinyina;

„Általában minden idióta háta mögött egy fantasztikus asszony áll.” – John Lennon;

„A történelemben többnyire a férfiak a hősök. A személyes életünkben a nők.” – Kepes András;

„Nevelsz egy férfit, nevelsz egy férfit. Nevelsz egy nőt, nevelsz egy teljes generációt.” – Brigham Young;

„Nem szabad, hogy a nő, mint olyan, a férfiak által élje az életét; önmagában legyen a teljes egész.” -  Helen Fielding;

„A nő többet képes mondani egyetlen sóhajtással, mint a férfi egy teljes beszéddel.” – Arnold Haultain;

„Ha nő vagy, ne feledd: egy igazi varázslónak születtél, teremtő tündérnek. Ha valamit szeretnél, el fogod érni, meg fogod érinteni. Az érzelmeid segítenek megtalálni és megtartani bármit: szerelmet, munkát, célokat. Elegendő vagy te magad, a lelked és a szíved.” – Belső Nóra.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pridemagazineng.com, learningaboutislam.wordpress.com, huffingtonpost.com)