Jump to content

A kétszínűség és a manipuláció mesterei, akiket érdemes elkerülni

2018. 07. 25. 19:00

Az emberek annyira nem egyformák, hogy vannak köztük jóságosak, gonoszak, de az ember gyarló. Még a jólelkű is okozhat másoknak kellemetlenséget, és a gonosz is tud jó cselekedeteket végrehajtani.

Mindenki számára vannak olyan emberek, akiknek valódi személyiségére lehet, hogy nem azonnal ismernek rá, de ha mód van rá, akkor azonnal kimutatják a foguk fehérjét. Főleg akkor, ha valami nem a saját tetszésükhöz mért. Az energiavámpír, élősködő, rosszindulatú, negatív, kellemetlenkedő emberek társaságára senkinek sincs szüksége. Az ilyen emberek úgy működnek, hogy rajtuk kívül nem igazán érdekli őket más. Még akkor sem, ha éppen ennek ellentétét hangoztatják.

Az a jó, ha az embernek vannak céljai, amelyek előre hajtják, de a manipulatív, kellemetlenkedő figurákat csak a saját terveik megvalósítása érdekli úgy, hogy nem törődnek azzal, hogy eközben kin és hogyan gázolnak át. Ők hiszik azt, hogy az egész világ urai, tehát az egész univerzumot ők tartják életben. Ebből egyértelműen következik, hogy igazuk csakis nekik lehet. Ha létezik probléma, azt nem fogadják el, igyekeznek a felelősséget is másra hárítani bármilyen apró is legyen az. Egyetlen szavukból sem érezni az őszinteséget, ezért gyakran a szavak helyett inkább cselekednek. Jellemző, hogy mást mondanak a szemünkbe, mint amit a hátunk mögött.

Nem egyedi és nem ritka jelenség, szinte kivétel nélkül találkozik ezzel mindenki, de nem kötelességünk elviselni őket. Akadnak olyan élethelyzetek, amikor az ilyen típusú emberek csak még inkább megnehezítik a dolgunkat. Attól, hogy igyekszünk nem rájuk koncentrálni, még nem azt jelenti, hogy nincsenek a közelünkben, és nem szívják az energiánkat. Más megoldást is lehet találni, de egy biztos, hogy nem kötelező elviselni. Még akkor sem, ha együtt kell dolgozni, vagy egy helyen kell lenni a számunka kellemetlen személlyel. Határozottan, de udvariasan el kell utasítani az ilyen emberek társaságát. Ami a számunkra elviselhetetlen, idegesítő, az másnak nem biztos, hogy ugyanazt jelenti. Meg kell hagyni mindenki szabad és személyes szabadságát.

Nem mindig olyan egyszerű kiismerni az embereket. Az a személy, aki valamikor kiállhatatlan, kellemetlen a közelében lenni, máskor kedves gesztusokkal hívja fel magára a figyelmet. Egyesek, mivel szavakkal nem képesek megfelelően kifejezni gondolataikat, érzéseiket, így gonoszkodó húzásokkal fejezik azokat ki. Mást mondanak, mint amit tesznek. Éppen ezért ellentmondásosság lép fel a szavak és a cselekedetek között, de az igazi mérce az, amit látunk, amit tényleg megcsinálnak.

A manipulatív emberek játszmáinak felismeréséhez idő és tapasztalat is kellhet, de ha elbizonytalanodunk, akkor jó, ha van mellettünk olyan személy, aki ugyanúgy látja a kellemetlenkedő személy hamis megmozdulásait. Megerősíthet érzéseinkben az, ha más is hasonlót tapasztal, és kicsit megnyugodhatunk, hogy nem csak mi gyártunk a személy ellen összeesküvés-elméletet.  

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: lifehacker.com, isaiahhankel.com, psychology-spot.com)