Azt azonban, hogy mikor és hogyan használjuk, az tőlünk függ, mint ahogy annak értelmezése is. A beszéd a legfőbb kommunikációs eszközünk. Szavakkal fejezünk ki sokféle érzést, de az információcserében is a szavak erejét használjuk fel. Minden nap beszélünk, de ezek egy része semmitmondó, jelentéktelen eszmecserék. Szinte úgy zajlik le, hogy az agyunkat nem is nagyon használjuk hozzá (természetesen csak képletesen értve). A társas interakciók egy részén nem sokat gondolkodunk, pedig egy-egy elejtett szavunk nyomot hagyhat másokban. Nem is feltétlenül tudatosan mondunk olyat, amellyel másokban feszültséget kelthetünk. Sőt, egy ilyenfajta kommunikáció később ránk is visszahathat annak ellenére, hogy senkit nem szerettünk volna megbántani. Ha a másik személy rosszul értelmezi az általunk elejtett nem is tudatosan kimondottakat, akár konfliktusteremtő is lehet.

Ha bárkitől őszinte választ szeretnél kérni, akkor őszinte kérdést szükséges feltenni. Olyat, amiben nincs semmi mellébeszélés, félreérthető.

A kritika fontos az életünkben, hiszen az építő jellegű rávilágíthat arra, hogy valamit nem jól közelítünk meg, lehetne azt másképp is. A kritikát nehéz elviselni, de még nehezebb úgy elmondani másnak, hogy az ne bántó legyen. Ki szeret olyannal szembesülni, valamit nem jól csinált, nem olyan, mint lennie kéne? Ám, ha a kritizálás inkább jótékony tanácsadás, akkor nemhogy nem sértő, de tényleg építő jellegű lehet, amelyet a későbbiekben alkalmazhatjuk is. Mivel nem gázolnak a lelkünkbe, nincs negatív érzés bennünk, sokkal szívesebben használni fogjuk az információt a későbbiekben. A gyermeknevelésben is nagyobb hatékonysággal használható az, ha konkrétan meghatározzuk a gyerekek számára, hogy mit várunk el tőlük, mint azt ecsetelni, hogy mit nem csináltak jól, hiszen ezzel egyáltalán nem motiváljuk arra a gyerkőcöket, amit el szeretnénk velük érni. Ha kritikával illetjük a gyerkőcöt, akkor az tényleg csak tanító jellegű legyen és ügyeljünk arra, hogy ne legyen benne gúny, megalázás.

A kritika nagy rombolást tud végezni minden kapcsolatban, ha annak megfogalmazása nem jó. Kritika és kritika között nagy különbség lehet annak tálalása. Ha finomabban közöljük a másik felé észrevételünket, attól még lehetünk nagyon őszinték, ám ezzel nemcsak felhívjuk a figyelmét esetleges problémákra, hanem udvariasak vagyunk vele.

Amíg sokaknak nagyon jól megy a kínzó kritika kinyilatkoztatása, talán nem megy ugyanolyan jól a bocsánatkérés. Tudjuk jól, hogy milyen erejük van a szavaknak. Nemcsak megbántani lehet mást könnyedén, de a lelket is simogathatjuk egy bocsánatkéréssel. Emberek vagyunk, tévedhetünk, hibázhatunk, mondhatunk olyat, amit később megbánunk, de nagy erény, ha tudunk bocsánatot kérni. Persze, az lenne a legjobb, ha bántót sem mondanánk senkinek, de a tudatosság hiánya olykor így sülhet el.

Ki ne szeretné, ha bókkal halmoznák el? Csakhogy a bókra adott reakció kétséget válthat ki az emberből. Ha elfogadjuk a bókot, akkor úgy tűnhetünk, mintha önimádók lennénk, ha meg nem reagálunk rá, akkor butaság. Egyszóval úgy kell fogadni a bókot, hogy meg is köszönjük, de ne reagáljuk túl. Jól bókolni pedig azt jelenti, hogy reális, nem túl csöpögős pozitív észrevételt közlünk a másikkal.

Dicsérni is úgy kell bárkit, hogy ne olyanért illessük szép szóval, amin nem tud változtatni, hanem a teljesítményét, az erőfeszítését, mert ezzel növelhetjük a motivációját.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!