Jump to content

Lelki dolgok a nagyoktól

2018. 11. 13. 17:00

A lélek szó sokat használt életünkben. Eleve több értelme is létezik, ki melyiket használja éppen a lélek vonatkozásában. A lélek főleg akkor kezd az életünkben jelentőséget nyerni, ha egy szerettünk eltávozik vagy épp mélyen vagyunk.

A lélek kifejezést gyakran használjuk a szellem másik megfogalmazásaként. Egy családtag, barát elvesztése után az ember szeretne abban hinni, hogy az elhunyt teste már nem lehet velünk, de a lelke igen. A lélek ugyanis nem hal meg.

Kicsit kutakodtunk, hogy ki, hogyan vélekedik a lélek létezéséről, halhatatlanságáról, erejéről.

"Testünk minden sejtje kicserélődik hétévenként, személyiségünk folytonossága mégis megmarad. Mi ez, ha nem a lélek halhatatlansága mellett szóló bizonyíték?" /Beck Tamás/

"Nagy traumákat követően a spiritualitás néha a lelki megküzdés egyedüli, valóban hatékony lehetősége. Egy katasztrófa után nem fordíthatod meg a megfordíthatatlant. Tudomásul kell venned valamit, ami ellen érzelmileg kétségbeesetten tiltakozol, amit egyszerűen nem akarsz elfogadni." /Bagdy Emőke/

"A halhatatlanság első feltétele a halál." /Stanislaw Jerzy Lec/

"A lélek az a részed, ami eldöntheti: a testet szolgálja vagy a szellemet, de leginkább azzal tesz jót neked, ha összhangba tudja hozni a test kívánságait az örök szellem parancsával." /Berente Ági/

"Nem emberi lények vagyunk, akik spirituális élményeken megyünk keresztül, hanem spirituális lények, akik az emberi létezés élményén haladnak át." /Maharishi Mahesh/

"A lélek fájdalmától ne féljetek. A kín elhamvad lassan, akár a tűzrakás. Amikor elfoszlik a füstje is, meglátjátok: elvezetett valahová; megerősödtetek." /Vavyan Fable/

"A lélek egy pici ember, aki az emberi testben szaladgál - akkora, mint a hüvelykujjam. Néha a gyomorban van, néha felszalad a fejbe -, előrejön, beül a szemekbe, vagy hátul, a nyúltagyvelő puha párnájára lefekszik. Néha a torokban szorul meg, s onnan beszél - néha a kezekbe szalad. Nem tud jól beszélni emberi nyelven, dadogva vonaglik, s nyugtalanul rázza kényelmetlen börtönét. De ahol befészkelte magát: legyen az kő vagy ember, annak a tárgynak mozdulnia kell." /Karinthy Frigyes/

"A belső békét csak az érheti el, aki az élete összes szerepében megteszi azt, amit tud." /Csernus Imre/

"Nem azzal lelsz lelki békére, ha átrendezed életkörülményeidet, hanem ha fölismered, hogy ki is vagy valójában, a legmélyebb szinten." /Eckhart Tolle/

"A lélek halhatatlanságának az az egyik bizonyítéka, hogy rengetegen hisznek benne. Abban is rengetegen hittek, hogy a világ lapos." /Mark Twain/

"Amíg valaki nem tud külön békét kötni a testével, annak a lelki békéje is reménytelen. S fordítva is így van." /Popper Péter/

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)