Vagyunk néhányan, akik azt hisszük, hogy aki csak ránk mosolyog, az kedvel is. Ilyenformán könnyedebben bánunk a barát szóval is. Márpedig a barátságok között is nagyon nagy különbségek lehetnek. A szerelmünk és a családtagjaink iránt érzett mély szeretethez hasonló érzést táplálhatunk a barátaink iránt. Ez tényleg csak néhány embert érinthet, ráadásul a baráti pozíció is lehet sokkal erősebb és lazább formájú is. Az igazi barátokat a távolság sem töri meg, a sok-sok együtt átélt történés - amelyben helyet kaphat jó és rossz egyaránt – és a szeretet tart össze. Az igazi barátságok átívelnek időt és teret egyaránt. Nem kell minden napot együtt tölteni ahhoz, hogy kölcsönös barátságot ápoljunk. Olyan barátok is szerepelhetnek az életünkben, akik hirtelen tűntek fel, valamilyen történés kapcsán találtunk egymásra. A barátkozást csak addig tudjuk egymással fenntartani, amíg a közös kapocs fennáll, és amilyen hirtelen tört be az életünkbe, talán olyan gyorsasággal távozik is. És vannak azok a barátságok, amelyeket már meg sem tudunk magyarázni, hogy még mi tart össze.

Mint a párkapcsolatokban, a barátságokban is adódhatnak problémák. Emberből vagyunk, nem tökéletesek, és mivel barátként tartunk valakit számon, így elnézünk neki számos hibázást, ahogy ezt tőle is elvárjuk. Sok barátság inog meg akkor, amikor vélt vagy valós sérelem csorbítja meg a baráti kapcsolat alapjait. Mégis a legtöbben megpróbálunk ezen túllendülni, megbocsátani, bocsánatot kérni.

Az ember eredendően szerető lény, ahogy szeretet vár és ad is. A baráti társaságunk azokat a személyeket foglalja magába, akiket mi válogatunk magunk köré. Ez nem kényszer, hanem lehetőség, amellyel élünk is. A szűrőn kiválasztott barátainkról pedig a legjobbat feltételezzük, ezért, ha a barátunk valami olyat tesz, amivel mélyen megbántott, akkor megharagudhatunk rá, rácsaphatjuk az ajtót, csúnyán össze is veszhetünk, de kisebb vagy hosszabb idő elteltével vágyjuk a társaságát. Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy mi sem voltunk a helyzetünk magaslatán, és talán a barátunknak is csak rossz napja volt. E kettő összetalálkozása eredményezte azt a nézeteltérést, ami köztünk történt. Még ha mi vagyunk a szenvedő alany, akkor is ehhez hasonlóval biztatjuk magunkat. És még úgy is, ha egyetlen lépést sem tett felénk a barátunk annak ellenére, hogy a kialakult helyzetért ő a felelős. Azért van így, mert hinni akarunk barátunk jóságában, és a körülményekre fogjuk a történteket. Reméljük, hogy hamarosan visszaáll a régi jó kapcsolat. Hajlamosak vagyunk elnézni dolgokat és megbocsátani. A nagyobb szociális érzékenységgel rendelkező emberekre pedig fokozottabban igaz az, hogy maguk körül békét tudjanak, mintsem azt, hogy dacolva hátat fordítsanak annak, aki megbántotta őket.

Van az pont, amikor már a barátság inkább nevezhető vérszívásnak, energiavámpírkodásnak, kihasználásnak, és megálljt kell parancsolni. Az addig rendben van, hogy békét szeretnénk magunk körül, és a barátságot is meg szeretnénk őrizni, de kérdés az, hogy milyen barátságot? Egy egyszeri botlás, rossz hangulat során elejtett mondat még nem a világ, de a mélyebben gyökerező galádságok felett elsiklani nem szabad. Esélyt mindenki számára adni kell, de a folyamatos visszaélés arra sarkall, hogy talán nem is barátság az, ha ilyen előfordulhat.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!