Jump to content

Boldognak kellene lennie, hiszen minden feltétel adott hozzá, mégsem az

2019. 02. 15. 19:00

Hányan élik úgy mindennapjaikat, hogy csak a túlélésre játszanak? Ki tudja! Hányan várják a napnak azt a szakát, amiben pici örömet lelnek, mert az összes többi időt kínként élik meg? Vannak jó páran.

A boldogság megélését mindenki másban láthatja, de általános érvényű, hogy törekszünk az anyagi biztonságra, remélve, hogy annak meglétével az otthonunkba, az életünkbe, a lelkünkbe is boldogság költözik. Aztán persze ott van az a közhely, amely mégiscsak nagyon igaz, hogy a pénz nem boldogít. No, persze sokkal könnyebb úgy az élet, ha be tudjuk fizetni a számláinkat, és mindemellett még jól is élünk és félretenni is tudunk, de a boldogságot nem lehet megvásárolni pénzért.

Tapasztalható is akár a környezetünkben az, hogy van, akinek boldognak kellene lennie, hiszen szép háza, új autója, családja van. Évente akár kétszer is el tudnak menni külföldre, mert jól működő vállalkozást üzemelnek, mégis búskomorság lengi körül a felnőtteket, és talán az elégedetlenség szavai hagyják el a gyerekek száját is. Más családok, annak ellenére boldogan élik meg a mindennapokat, hogy kicsike házban, rozogább autóval (esetleg autó nélkül) léteznek. Nem tudnak félretenni havonta minimális összeget sem, talán még az egyik családtag egészsége sem a legjobb, mégis optimistán néznek a jövő elé.

Mennyire nincs egyensúlyban minden ember életében a pénz/boldogság egyensúly. A mai világban nagyon sokan elégedetlenek. Nézzünk csak szét magunk körül. Sőt, beszélgessünk embertársainkkal és rögtön kiderülhet az, hogy ki elégedetlen életével. Aki így van, az rögtön a panaszáradattal indítja a beszélgetést, mindegy mi a téma. Ez nem is feltétlenül az emberek személyiségétől függ. A magyar búskomor nép, amelyet mutat a himnusza, gyermekversei, nagy költőink munkái is, és ezt a pesszimizmust mi magunk is képviselni tudjuk. Az elégedetlenség érzése abból fakad legtöbbünkben, hogy egyszerre több terepen kell magunkat megmutatni, így nagyobb az esélye annak is, hogy többféle kategóriában rosszabbul teljesítünk. Ez elbizonytalanít, elkedvetlenít mindenkit.

A most élet életszínvonal egyáltalán nem segíti azt, hogy az ember tudjon előre tervezni, álmait megvalósítani. Egyetlen vigaszunk a remény marad és persze a tenni akarás. Mert persze, ha valamit nagyon akarunk, és teszünk is azért, akkor megvalósítható. Hozzátesszük, ahhoz azonban nem árt jókor jó helyen lenni, tehát a szerencsének és a jó kapcsolatok nagy hátszelet biztosíthatnak, de még így is jó adat kitartás, kemény munka kell. Céljainkat elérni tehát nem lehetetlen, de sok tényezőnek léteznie kell ehhez.

A boldogtalanságunkhoz hozzájárulhat az is, hogy túl sok csoportban kell léteznünk, annak megfelelnünk, ami sok energiát vesz el tőlünk naponta, és emellett még olyan zajos és gyors életet élünk, hogy elfáradunk benne. Csakhogy az elégedetlenség érzése egyáltalán nem segíti, hogy gondolataink közé a jó férkőzzön be.

Nehéz ebben a világban megtalálni önmagunkat, mégis a saját boldogság megélésének útja az, ha nem a külvilágnak próbálunk megfelelni, hanem magunknak. A boldogság megéléséhez hozzátartozik az, hogy örülünk annak, amink van.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)