Jump to content

Bezzeg az én időmben!

2020. 08. 20. 19:00

Idővel az emlékek megfakulnak és még meg is szépülhetnek. Amiben hajdanán voltunk, lehet, hogy nehezen viseltünk, de talán a jelenben élve és újabb nehézségekkel szembesülve a múltbéli teher könnyebbnek tűnik.

Gyermekként szüleinktől, más felnőttektől folyton megkaptuk, hogy bezzeg amikor ők voltak fiatalok. Ezután pedig fejünkhez vágták, hogy mennyivel másabb világ volt az, mint amit most élünk. Felnőttként, szülőként pedig eshetünk mi is bele abba a csapdába, amit gyerekként annyira utáltunk hallgatni.

Most mi lehet azok, akik visszasírjuk a régmúltat. Akik azzal példálózunk gyermekeink előtt, hogy milyen más volt a világ akkoriban. Ha azt veszed észre magadon, hogy felnőttként azt csinálod, amit veled is tettek az csak arról árulkodik, hogy nem vagy elégedett a jelenlegi életeddel. Napestig lehetne sorolni, hogy mi volt másképp, amikor mi voltunk gyerekek, mint amiben most élnek gyerkőceink. Igen, máshogy volt minden, de ha csak öt évvel ezelőtti múltunkra tekintünk vissza, azóta is nagyon sokat változott a környezetünk, mi magunk. A változás az élet velejárója és nincs abban semmi rossz. Tőlünk függ, hogy mit hozunk ki a jelenben. Azonban az ilyen „bezzeg az én időmben” mondások mindig olyan múltat hoznak fel, amelyet magunk mögött tudva kényelmesebbé vált az életünk. Általában olyan dolgokat emlegetnek ilyenkor, amit már rég meghaladott az emberiség, vagyis fejlődött azóta. Amivel vitatkozni nem lehet, az az, hogy tényleg más volt régen. A változás nemcsak életünk része, de ahhoz alkalmazkodni szükséges, másképp a múltban ragadunk.

Igen, a tanyavilágban élni mást jelentett, mint most a zsúfolt lakótelepen lakni. Nem volt áram, de nem volt korszerű fűtés, háztartási eszközök sem. Az egészségügy ma már modernebb és a betegségek javát gyógykezelni lehet. Volt idő, amikor egy egyszerűbb betegség is tragédiával végződött, mert máshol tartott az orvostudomány, nehezebb volt orvoshoz eljutni. Nem kell a múltat elfelejteni, azonban azzal kérkedni, állandó példaként felhozni is azt mutatja, hogy megragadtunk a múltban. Ha pedig ezt hirdetjük, akkor megálltunk a fejlődésben. Ezt kommunikáljuk kifelé. A változástól sokan félnek, mert új, mert nem tudni, hogy mit hoz. Mégis, ha megmaradnánk abban, amit eddig elértünk, maradnánk a biztonságban, minden fejlődéstől mentesen.

Lehet, hogy te nem tartozol a „bezzegelősök” közé, de aki ezt mondja neked, biztos lehetsz benne, hogy megrekedt egy szinten. Ehhez pedig foggal-körömmel ragaszkodik, ezért próbál meggyőzni, hogy te is ragadj bele. Neked se legyen jobb. Ne ragadj bele se a múltba, se a kényelembe, mert egy idő után azt veszed észre, hogy te leszel, aki azt mondja: bezzeg az én időmben!

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)