Több tényező is van, ami a tapasz­ta­la­tok és a kuta­tá­sok sze­rint segíti a nyug­dí­jas évek kiegyen­sú­lyo­zott meg­élé­sét. Mind­ezek fon­to­sak, de keve­set érnek, ha nincs mögötte valós meg­nyug­vás és elfo­ga­dás, ha csak az agy­ban és az élet­vi­tel­ben van ren­de­zett­ség és nem a szív­ben. Tehát a kulcs­szó: elfogadás! Két­ség­te­len, hogy ez az élet­sza­kasz­vál­tás nehe­zebb, mint a többi: több a vesz­te­ség és talán kevésbé nyil­ván­va­lóak az elő­nyök. Ráadá­sul a vesz­te­sé­gek szinte az összes korábbi sze­re­pet érin­tik, a mun­ka­he­lyi, a szülői, és női, illetve férfi sze­re­pet is.

A munka elvesz­tése jelenti az első meg­pró­bál­ta­tást, bár lát­szó­lag öröm­teli, hogy vége a stressz­nek, a konf­lik­tu­sok­nak, a feszí­tett élet­tem­pó­nak, mégis vesz­te­sé­get jelent. Hiá­nyoz­hat­nak a fel­ada­tok, a beszél­ge­tés a mun­ka­tár­sak­kal, a siker és kom­pe­ten­cia élmény és az is bizo­nyossá válik, hogy ha vol­tak még cél­ja­ink a mun­kánk terén, már nem tud­juk meg­va­ló­sí­tani őket. Már nem kíván­csiak a véle­mé­nyünkre és nincs dön­tési lehető­sé­günk sem.

A másik jelentős vesz­te­ség a kap­cso­la­tok terén követ­ke­zik be: a tár­sas akti­vi­tás álta­lá­ban csök­ken, de ennél sok­kal fáj­dal­ma­sabb a felnőtté vált gyer­me­kek elköl­tö­zése és eset­le­ge­sen a hoz­zánk közel állók, bará­tok, roko­nok elvesztése. A vesz­te­ség­lista har­ma­dik fon­tos eleme az egész­ségi álla­pot rom­lása, a beteg­sé­gek­kel való szem­be­né­zés, a fizi­kai képes­sé­gek meg­vál­to­zása, és az elmú­lás gon­do­la­tá­nak egyre gya­ko­ribb megjelenése.

Ezen­kí­vül az öre­ge­dést és a halál­lal való szem­be­né­zést is könnyebb elfo­gadni annak, aki val­lá­sos ember. Mivel a leg­több val­lás sajátja a túl­vi­lági életbe vetett hit, ezál­tal reményt és lelki nyu­gal­mat adhat ugyan­ak­kor a közös­ség­hez tar­to­zás élmé­nyét is nyújtja, ami szin­tén meg­nyug­vást, biz­ton­sá­got jelent. A hit annak is sokat segít­het, aki nem val­lá­sos, vagy nem gya­ko­rolja a val­lá­sát. Ha meg­ta­lál­tuk a belső békét, akkor könnyeb­ben talál­juk meg a helyün­ket is a szá­munkra meg­vál­to­zott világ­ban, könnyeb­ben talá­lunk rá újra azokra a dol­gokra – kap­cso­la­tokra, célokra, elfog­lalt­sá­gokra — amik talán már egé­szen más­ho­gyan tesz­nek boldoggá.

Az idős­kor egyik nagy elő­nye, hogy kor­lát­lan sza­bad­idő áll ren­del­ke­zésre, hogy azok­kal az embe­rek­kel legyünk, aki­ket sze­re­tünk. Kiemel­ten fon­tos sze­repe van a pár­kap­cso­lat­nak, ami a jó köz­ér­zetre, a testi-, lelki jól­létre talán a leg­erő­seb­ben hat. Az aktív – mun­ká­val és gyer­mek­ne­ve­lés­sel töl­tött – évek, évti­ze­dek után gyak­ran újra egy­másra kell és lehet találni, új érté­kek jelen­het­nek meg, vagy vál­hat­nak még fon­to­sabbá a kap­cso­lat­ban, mint a biza­lom, a meg­hitt­ség és a harmónia.

A nyug­dí­jas évek­ben a leg­sze­ren­csé­sebb az, ha saját magunk, tuda­to­san struk­tu­rál­juk az időt, ami rend­sze­res­sé­get, ezál­tal biz­ton­sá­got is ad. A szel­lemi akti­vi­tás megőr­zé­sé­ben fon­to­sak a célok, fon­tos, hogy legyen miért fel­kelni min­den nap.

A szel­lemi akti­vi­tást segít megő­rizni az olva­sás, vagy a rejt­vény­fej­tés, és a logi­kai játé­kok, de a vizs­gá­la­tok sze­rint memó­ria megőr­zé­sé­ben a tanu­lás­nak, az isme­ret­szer­zé­se­nek van kiemelt sze­repe, ami nem élet­kor­hoz kötött. A test­moz­gás igazi kikap­cso­ló­dást jelent, ráadá­sul szá­mos pozi­tív hatása van a testre és lélekre egy­aránt. A fizi­kai akti­vi­tás javítja az álló­ké­pes­sé­get, erőnlé­tet és egyen­súlyt, tehát összes­sé­gé­ben elmond­ható az, hogy a moz­gás hoz­zá­já­rul ahhoz, hogy aktí­vabb éle­tet éljünk.

Fotó: freedigitalphotos.net

lelkielet.hu/lelkizona.hu