No, nem hangosan. Mert aki hangosan beszél magában, arról azonnal rosszat feltételez a környezete, a külvilág. Azt is hozzá kell tenni, hogy a magunkban beszélés számos belső feszültséget megoldhat. Ha nem is mondjuk ki hangosan a gondolatainkat, az agyunk mindig mozgásban van, vagyis mindig gondolunk valamire. elemezzük az életünket, az adott pillanatot, a helyzetet, a napot, bármi, ami éppen velünk történik. Sokszor pedig saját magunkhoz intézünk kérdéseket, gondolkodunk megoldandó feladatokon, valamint szidjuk magunkat, ha valamit nem jól kiviteleztünk, megsértettünk valakit akaratunkon kívül. Még ez is teljesen természetes, de az már nem, ha saját magunkat nem kényeztetjük szavakkal.
Egy hozzánk közelálló családtagtól, baráttól szeretjük hallani, hogy mik az erősségeink. Emellett tisztában kell lenni a negatívumainkkal is, mégis simogatóan hatnak lelkünkre a dicsérő, segítő szavak. Sokan azonban saját magukat egyáltalán nem kényeztetik el magukat, pedig kellene.
Nem ártana elfogadni magunkat. Amíg ez az áttörés nem történik meg, addig azt sem szabad elvárni másoktól, hogy elfogadjanak, szeressenek. Állj a tükör elé, nézz önmagadba, és szeresd! Mondd is ki. Sőt, ne fukarkodj a „szeretlek” szó használatával, természetesen csak annak mondd, akit annak érdemesnek találsz, de mondd, mert nehogy eljöjjön az idő, hogy már nincs rá lehetőséged.
A szeretet kifejezése mellett a köszönet kifejezése legalább olyan nehezen megy sokak számára. Vedd észre magad körül a jóságot, a szeretet és a szépséget, és ha odaillő és kellő a köszönet kinyilvánítása, tedd meg. Valakinek ezzel okozhatsz örömöt, és visszaadhatod az emberekbe vetett hitet. Mert biztos vagyok benne, hogy ez neked is nagyon fontos, hát érvényesüljön az érem mindkét oldala.
Köszönj mindenkinek és mindig. Abból még sosem volt gond, ha többször is üdvözlünk valakit, ám akkor elég negatív egy ember megítélése, ha mellőzi a köszönést. Az alapműveltségünk jelzője, és egy kedves köszönés akár a jó nap elindítója is lehet. Ha a köszönés mellé még kapnak egy további toldást, „Szép napot kívánok!”-ot, talán még hatásosabban véssük bele mások emlékezetébe magunkat.
Az udvariasság, kedvesség egy másik megnyilvánulása, ha egy bajba jutott számára felajánlod a segítségedet. Kiszolgáltatott helyzetben bármi nagy segítség lehet. Egy szemünk láttára kerékpárral eleső ember esetében az esésből való felállítás, a holmik összegyűjtése is csökkentheti a kellemetlenséget megélt személy számára.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!