Jump to content

Csak egy kis csend, egy kis nyugalom

2020. 01. 08. 19:00

Sokan vagyunk sokfélék. Közöttünk vannak olyanok, akik egész nap fecsegnek, locsognak, és az ellenoldalon ott vannak a csendesek, akikből alig lehet néhány szót kicsikarni.

Te melyik kategóriába tartozol? Ha csendes és halk szavú vagy, akkor a csend számodra megszokott. Aki azonban a cserfesek, beszédesebbek közé tartozik, azok számára is lehet igény a csendre, a nem beszélésre.

Akit úgy ismer a környezete, hogy sokat beszél, a hallgatás, a csend azt jelentheti a külvilág felé, hogy valami gond van. Ilyenkor általában nagy bajra, betegségre gyanakszik azoknak az ismerőse, családtagjai, akiket beszédesként ismernek. A csend furcsa és gyanút keltő. Pedig a csendre, a nyugalomra mindenkinek igénye lehet. Még azoknak is, akik életigenlők, optimisták, jókedélyűek általában. Éppen emiatt furcsa az másoknak, hogy az ilyen jókedélyű, sokat beszélő ember miért olyan csendes. Csakis gondra gyanakodnak.

Nemcsak az alapjában véve csendes típusú emberek szeretik maguk körül a nyugalmat és a csendet. A nagy energiával rendelkező, azt kiaknázó személyeknek is szüksége van a feltöltődésre, az elvonulásra. Esetükben azonban látványosabb az elvonulás, mert a környezetében élők számára nem ez a megszokott. A halk szavú személyek jobban el tudnak bújni és nem is tűnik fel annyira a családnak és a környezetnek sem, ha eltűnik kis időre saját kuckójába.

Az egyedüllét lehet választott és az élet is hozhatja úgy. Nem biztos, hogy mindig örömteli, de aki boldog életet él, talán annak is igénye lehet arra, hogy egyedül legyen gondolataival. Aki családban él, teendői között szinte elvész, igénye lehet arra, hogy találjon magának egy csendes zugot és néhány percre csak magával foglalkozhasson. Talán a család meglepődhet egy-egy ilyen félrehúzódáson, de mégiscsak szükséges időt szánni gondolatainkra. Ilyen csendes magányunkban tisztázódhatnak bennünk olyan kérdések, amelyekre napok óta keressük a választ, és van, hogy jól esik csak a semmibe meredni, semmire sem koncentrálni.

Az anyák élete pedig nem a csendről és nyugalomról szól. Akkor sem, ha a gyerekek már nagyobbak. A csend talán csak akkor éri utol az embert, ha a gyerekek kirepülnek a családi fészekből. Az meg talán már a fájdalmas csend kategóriája lesz. Csak reménykedni tudunk, hogy hamarosan unokák zsivaja fogja megtölteni a túlságosan csendes házat.

A csendre és nyugalomra való igény tehát egyáltalán nem idegen, plán nem abban a világban, amelyet most vagyunk kénytelenek élni.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)