Jump to content

Fénytelenül, de nem boldogtalanul

2020. 12. 17. 19:00

Napok óta nem láttunk napfényt, ami ugyan elfogadható télvíz idején, azonban ez kimeríti a lelket.

Nézzünk csak körül. Az állatok is lelassulnak télen. Egyesek téli álomra szenderülnek, mások csak lelassítják életfolyamataikat, de még a téli álomra nem vonuló állatok esetében is elmondható, hogy elhúzódnak, lecsendesednek ebben az időszakban. Nem csoda ez, hiszen a természet is kevesebb élelmet ad, hideg van. A növények is megpihennek, lecsupaszodnak és a túlélésre játszanak. Ezt látjuk magunk körül mi is, ráadásul még ködös, nyirkos, hideg, szürke napokat élünk. Melegre, fényre vágyunk.

Békélj meg!

Utálhatjuk, beleveszhetünk az önsajnálatba, hogy milyen rossz a szürkeség, a hideg, de el kell fogadnunk, hogy van, amibe nem tudunk beleszólni, irányítani. Ebben az időszakban ne hadakozzunk azzal, amire a testünk vágyik. Az aluszékonyság, a fáradékonyság jellemző lehet, így ha ezt kívánja a testünk, hát adjuk meg, ha van arra lehetőségünk.

Fényre van szükségünk ahhoz, hogy a belső óránk jól működjön. Ha nincs elég fény, akkor a melatonin nevű hormon termelődik a szervezetünkben, amely az elalvásért felelős. A fény azonban szabályozza a melatonin termelését, azaz csökkenti azt és éberré válunk. A fény azonban ahhoz is kell, hogy a szeratonin is termelődjön, amely pedig a hangulat stabilizálásához szükséges. A fény hiányában a szervezetünk hormontermelésébe is belekavar.

 

Nem mindegy, hogy a fény honnan ered

Sok időt töltünk – akár munka, akár tanulás miatt – a gép előtt. Ez nem az a fény, amelyre a szervezetünknek szüksége van. Ráadásul az internet arra is lehetőséget ad, hogy számos információhoz hozzájussunk. A koronavírus miatt ismét többet töltünk a telefon, tablet és számítógép mögött. Ezzel azonban nem feltétlenül a nyugalmunkhoz járulunk hozzá. Csupán azzal, hogy rápillantunk a Facebook-ra, más közösségi oldalakra, olyan szinten elvonja a figyelmünket és akár ingerlékennyé válhatunk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)