Jump to content

Szeretőnek lenni, azzá válni

2021. 11. 28. 19:00

Cseppet sem könnyű szerep egy harmadik személyként szerepet vállalni. Mindig a szeretőt szidják, pedig ez ennél jóval bonyolultabb lehet.

Azt már a legelején érdemes leszögezni, hogy a szeretői státusz sok esetben nem egyértelmű a kezdetekben. Arról nem is beszélve, hogy nem előre kitervelt, családokat szétszedő aljas manőver része. Persze, bizonyára ilyen is létezik, de most arról lesz szó, amikor két ember találkozásából olyan szenvedély és szerelem bontakozik ki, amelynek egyszerűen nem tudnak ellenállni. Ezek az érzelmek akkor is felszínre kerülhetnek, ha az egyik vagy másik fél már tartós kapcsolatban él. Az egyedülálló lesz az, aki azt a bizonyos és hálátlan szeretői státuszba kerül.

Szerető bárkiből lehet, de talán a nőket sokkal jobban megtépázza, ha mindig mellőzöttként, fel nem vállalt statisztaként kell léteznie. Amint kiderül, hogy az, akibe a nő beleszeretett az házas, dönthet: megmarad a kapcsolatban és vállalja mindazt, ami ezzel együtt jár vagy kifordul a kapcsolatból érzelmek ide, vagy oda. Aki az első változat mellett dönt, nem tudja teljesen pontosan milyen érzelmi hullámvasútra ül fel, de hagyja, hogy a szíve és a szenvedélye magával ragadja. Bizony, van, hogy az érzelmek olyan erősek, hogy az ész nem képes győzedelmeskedni a szív felett. Csakhogy ilyenkor minden nehezebb.

Az ember a szerelmét csakis magának szeretné tudni és egyszerűen elképzelhetetlenné válik, hogy rajta valaki mással osztozkodjon. Márpedig a szeretői viszonyban ez a birtoklási vágy megsérül és nem is igazán érvényesül. Ha jól belegondolunk, akkor mindenki megszenvedi. Talán a megcsalt fél tud csak normálisan élni, de csak addig, amíg ki nem derül a megcsalás. Attól a ponttól a fájdalom és bizonytalanság is három személyt érint.

Hogy miért megy bele valaki, hogy szeretővé váljon? Nos, a szív és a szenvedély. A találkozások, a titokzatosság annyira sok pluszt tud adni az ilyen pároknak, amelyek végre színessé, boldoggá teszik mindkettőjük életét. Mindez azonban csak kis időszakot jelent, hiszen aztán visszatér az egyik az igazi párjához, a másik fél pedig tipródik, hogy szerelme nem lehet vele. Ilyen kapcsolatokban rendszerint a szerető olyat tud nyújtani, amelyet a házasságban, kapcsolatban már rég nem tapasztalt.

A szeretői pozíció az első időkben lehet tökéletes és kielégítő, és talán nem is vágyik többre ennél. Ha az érzelmek és a titkos randik izgalma csökken, akkor az a kapcsolat végét is jelentheti, de ha ez nem így történik, akkor beindulhat a versengés. Ettől a ponttól kezdve pedig a szerető önmagát marcangolja örök második helyéért, versengésbe kezdhet, hogy megmutassa, ennél a pozíciónál sokkal több.

Pedig olyan jónak indult: volt szerelem, tűz, titokzatosság és kaland, mindezt úgy lehetett megtenni, hogy mégis szabad maradt. Ha erre vágyott, akkor miért nem tudja a későbbiekben is így kezelni? Azért, mert beindult a birtoklási vágy, annak vágya, hogy felvállalt kapcsolatként kezeljék. Innen kezdődnek az igazi gondok. Csak akkor tud örömteli lenni a szeretői státusz, ha tudatosan tudja kezelni saját értékét egy ilyen kapcsolatban és élvezni tudja szabadságát is. Akár egy önismereti út is lehet mindez, csakhogy sikerülhet nagyon fájdalmasra, megalázóra is.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: pixabay.com)