De szép lenne, ha ez így működne. Ehhez képest beleragadhatunk olyan szokásokba, amelyek ezt a boldogságot teljesen aláássák. Szívünk mélyén tisztában vagyunk azzal, hogy mit szeretnénk csinálni, de sem a szabályrendszer, amelyet mások alakítottak ki, sem a saját kliséink nem engedik meg, hogy annak hódoljunk, aminek szeretnénk.

Az élet célja leginkább az, hogy az életünket feltöltsük tartalommal. És persze az sem mindegy, hogy az milyen minőségű. Sehol sincs az kőbe vésve, hogy az embernek csak szenvednie, dolgoznia kell és nem élvezhet semmit. Erre még akkor is így kell gondolni, ha azt érezzük, hogy mások által kreált szabályokat betartva, keretek közé kényszerítve vagyunk. Amikor csak lehet, hódolni kell annak a tevékenységnek, amely örömmel tölt el. Ilyenkor ráadásul elkezd egymással hadakozni a szív és az ész. A szabálytartás fontos a rend megtartása érdekében, na és a legtöbben nem szeretnénk se kívülállókká válni, se a peremre kerülni az állandó szabályszegés miatt sem. Egyszóval a nyugalomra törekszünk legtöbben. Ugyanakkor ezek a keretek nem feltétlenül illik bele az életünkbe. Megszokjuk, megpróbáljuk elfogadni, de a szívünk másra vágyik.

Bármennyire hihetetlennek tűnik, de a természeti, egyszerűen élő népek boldogabbak lehetnek, mert elfogadják azt, amijük van – itt az anyagiakra, a vagyonra, a tárgyakra gondolunk – és sokkal nagyobb figyelmet szentelnek egymásra, a természetre. Nemcsak a csoport tagjai tudnak sokkal jobban egymásra hangolódni, hanem a természettel – legyen az növény vagy állat – is. Sőt mi több, tiszteletben tartják azokat. Az ilyen lélek szabadabban keresheti azt, ami számára örömet okoz.

Nekünk, modern világban és modern technikával sincs olyan eszköz a kezünkben, hogy megtaláljuk azt, ami örömet okoz. Tanfolyamok, képzések, azaz kívülről érkező segítséget keresünk magunknak, hogy felfedezzük önmagunkat, és a bennünk lakozó lelket. Tudatosan és tudattalanul is arra vágyunk, hogy megtaláljuk az életünk igazi értelmét.

Sokszor hallhatjuk azt a kifejezést döntéshelyzetekben, hogy az ész helyett a szívre hallgatunk, vagy fordítva. Aki amúgy is hisz a gondolat teremtő erejében az bizony kreálhat magának jót és rosszat egyaránt még akkor is, ha természetesen a jó a cél. Ha azonban a szívnek adunk nagyobb teret, akkor az egyfajta szűrőként működik és azon fáradozik, hogy egyensúlyban tartson minket. Azoknak sokkal nehezebb dolguk van, akiknek olyan sebzett szívük van, hogy a valódi öröm megélését is megnehezíti.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!