Így a múlt árnya állandóan rávetül a jelenre. A kapcsolatban végbemenő ilyen fajta cselekvés a képzetnek, a szimbólumnak, a konklúziónak a következménye; a kapcsolat ezért múltbeli, emlék tehát, nem pedig eleven valami.

Ebből a fecsegésből, zűrzavarból és ellentmondásból tevékenységek indulnak ki, és szétszóródva a kultúra, a közösségek, a társadalmi intézmények és a vallási dogmák mintáivá válnak.

Mindennek a talaján az új társadalmi berendezkedést hozó forradalmat úgy állítják be, mintha valóban valami új lenne, de mivel az ismerttől az ismert felé tart, semmiféle változásról nincs szó.

Változás csak az ismert tagadása útján lehetséges; a cselekvés akkor nem valamilyen minta szerinti, hanem abból az intelligenciából származik, amelyik állandóan megújítja önmagát. Az intelligencia nem a különbségtétel és az ítélkezés vagy a kritikai értékelés képessége, hanem annak látása, ami van.

Az, ami van, állandóan változik, és ha a látás a múlthoz tapad, a látás intelligenciája megszűnik. Akkor az emlék diktálja a cselekvést, nem pedig az érzékelés intelligenciája.

A meditáció mindennek a meglátása egyetlen pillantással. Ahhoz, hogy lássunk, csend kell, és ebből a csendből olyan cselekvés fakad, amely teljesen más, mint a gondolkodás cselekvése."