Jump to content

Mozgás, mint énidő

2018. 11. 27. 19:00

Nemcsak az ősz köszöntött be végérvényesen, de úgy tűnik, hogy nemsokára a téli időjárás is megmutatja magát. Decemberhez közelítve ez így természetes, de így még nehezebben vesszük rá magunkat a mozgásra.

Aki eddig a természetben mozgott és abban lelte örömét a futás mellett, hogy a természetes növény- és állatvilág veszi körül, az most, az esősebb időszakban nehezebben találhat arra megfelelő alkalmat, hogy fusson. Az elvakultakat természetesen az eső sem tántorítja el. A hideg nem kizáró ok másoknál sem, de az eső sokkal inkább bent maradásra bírja az embert. Erre az időszakra dönthetünk úgy is, hogy edzőteremben vagy otthoni futópadon izzasztjuk magunkat.

A mozgás még azelőtt megkezdődik, hogy ténylegesen edzésbe lendülnénk. Az ugyanis az elménkben születik meg és akkor teljesedik ki, ha valóban elkezdünk mozogni. Mit sem tesz, ha idő, megfelelő felszerelés is a rendelkezésünkre áll, hogy megmozgassuk magunkat, de ahhoz nincs kellő akaraterőnk. Márpedig, ha tenni akarunk az egészségünk érdekében, – és talán még többen azért kezdenek edzeni, hogy testsúlyukat csökkentsék, alakjukat formálják –, akkor az elhatározás mellett cselekedni is kell.

Lehet az időhiányra fogni azt, hogy nem mozgunk rendszeresen, de azt is tudjuk, hogy arra van időnk, amire szakítunk. Akinek már volt olyan élménye, hogy a sport által fogyott, egyre formásabbá vált, és emellett fittebbnek érezte magát az edzések után, az könnyebben visszaáll a rendszeres mozgásba.

Egyeseknek hihetetlennek tűnik, de a sport nemcsak kifáraszthat, hanem ennek ellenére energiával tölthet fel. A fizikai megterhelés mellett szellemi felfrissülést is nyújthat. Egy keményebb, embert próbáló edzés után jó érzés tölthet el mindenkit, hogy megcsinálta, hiszen nemcsak kibírta, de tett valamit az egészsége érdekében. Nem hagyta abba, és ezzel saját magában is megtanul bízni és hinni az ember.

A rendszeres sport arra is megtanít, hogy felfedezzük magunkban a korlátainkat, valamint azt megkíséreljük leküzdeni. Ami a kezdetek kezdetén fárasztó és szinte teljesíthetetlennek tűnt, néhány hét vagy hónap után már annak többszöröse sem visel meg. Az elején érdemes személyi edzőtől szakmai segítséget kérni, hogy a teremben töltött idő ne haszontalanul és eredménytelenül teljen.

Bármilyen mozgás arra ösztökél, hogy a feladatra összpontosítsunk. A sport kikapcsolja az agyat, a napi feladatokról eltereli a figyelmet és arra kell ügyelni, hogy az adott mozgást hogyan végezzük, vagyis a sportra összpontosítsunk. Ezt tarthatjuk akár énidőként is számon, amikor a családtagjaink nem szólnak hozzánk, magunkra tudunk koncentrálni, mint testileg, mind pedig szellemileg.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)